Puncstorta – Mirza módra

Hozzávalók:

  • a piskótához:
  • 8 tojás
  • 8 evőkanál cukor
  • 8 evőkanál liszt
  • csipet só
  • a tortához:
  • 2 evőkanál kakaó
  • 2 evőkanál eperíz
  • 3-4 evőkanál rum
  • kevés tej
  • 3 evőkanál porcukor
  • 5 dkg mazsola
  • 5 dkg dió
  • 10 dkg cukrozott gyümölcs
  • a tetejére puncsmáz

Elkészítés:

1.)Elkészítjük a piskótát: 8 tojás sárgáját habosra keverünk a cukorral és a liszttel egy tálban. Egy másik tálban egy csipet sóval keményre verjük a tojásfehérjéket, majd óvatosan beleforgatjuk a másik tálba. A sütőt 190 fokra előmelegítjük. A piskótát egy sütőpapírral kibélelt kapcsos tortaformába öntjük, és betesszük a sütőbe. Kb. 50 perc alatt megsül. Közben nem szabad nyitogatni a sütőt, és ha elkészült, nem szabad azonnal kivenni, csak résnyire nyitva kell hagyni a sütő ajtaját, és így hagyni 10-15 percig. Eztán szabad csak kivenni, leszedni a tortaforma szélét és hagyni kihűlni.
2.) A kihűlt piskóta alsó és felső részéből 1-1 ujjnyi vastag lapot levágunk, és félretesszük. A többit felkockázzuk, mély tálba tesszük, összekeverjük a kakaóval, cukorral, apróra vágott dióval, gyümölccsel, mazsolával, rummal, és annyi tejet öntünk rá, hogy lucskos legyen, de nem híg. Az alsó, félretett lapot megkenjük lekvárral, egyenletesen a marásimítjuk a tölteléket, majd ráfektetjük a másik, lekvárral megkent tésztalapot. Vágódeszkával lefedjük, és legalább egy éjszakára lenyomatjuk. (De a töltelék ne jöjjön ki a széleken!)
3.) Másnap puncsmázzal beborítjuk, és 1 órára a hűtőbe tesszük – tálalásig.

Megjegyzés:

A receptet Mirza (Morzsálós) küldte. Köszönjük!

Hasonló kategóriák