Ribizlitorta

Hozzávalók:

  • A piskótához:
  • 6 tojás
  • 6 evőkanál cukor
  • 3 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál kakaópor
  • pici olaj
  • fél csomag sütőpor
  • A krémhez:
  • 50 dkg túró (vagy 30%-a joghurt is lehet)
  • 6 dl tejszín
  • 8 zselatinlap
  • 1 biocitrom kifacsart leve
  • cukor ízlés szerint
  • vaníliás cukor
  • 30-40 dkg ribizli
  • A tetejére:
  • reszelt étcsoki
  • ribizli dekorációnak

Elkészítés:

Tojásokat szétválasztjuk, a fehérjét pici sóval keményre verjük. A sárgákat pár csepp olajjal és a cukorral felverjük. A fehérjét a sárgájához adjuk apránként. A lisztet a fél zacskó sütőporral és a kakaóval elkeverjük, majd a masszához adjuk kanalanként. Előmelegített (250 fokra) sütőben 50 fokon 20 percig sütjük.

A krémhez a citrom levét felforrósítjuk, lehúzzuk a tűzröl, s ebben a zselatinlapokat feloldjuk, majd a túróhoz keverjük, porcukorral ízesítjük. Hűtő tesszük kb. 10 percre Ezalatt 4 dl tejszínt felverünk, majd a túrós masszához adagoljuk. A közben már kihűlt, kettévágott piskótát megkenjük a krém felével, elosztjuk rajta a leszemelet ribizlit, majd erre jön a krém másik fele. Legvégén a piskóta másik felét ráhelyezzük. Kb. 4 órára hűtőbe tesszük. A tortát a maradék keményre vert tejszínnel körbevonjuk, reszelt étcsokival megszórjuk, ribizlivel díszítjük.

Megjegyzés:

A receptet és a fotót Kati Löw küldte. Köszönjük!