Tátracsúcs

Hozzávalók

  • elkészítés:90 perc
  • nehézség:nehéz
  • sütési hőfok:180 ℃
  • sütési idő:10-12 perc
  • A csokoládékrémhez

    28 dkg kristálycukor
    3 dl főzőtejszín
    10 dkg keserű kakaópor
    35 dkg Rama Sütőmargarin

  • A tésztához

    6 tojásfehérje
    1 evőkanál víz
    3 tojássárgája
    12 dkg (6 csapott evőkanál) finomliszt
    6 dkg (3 csapott evőkanál) kristálycukor

  • A bevonáshoz

    20 dkg étcsokoládé

  • A díszítéshez

    maréknyi vékony csíkokra vágott mandula (készen így kapható)

Elkészítés

Először a krémet készítjük el. Ehhez a tejszínt egy lábasban a cukorral kevergetve 2-3 percig forraljuk. A margarint beledobjuk. Ha elolvadt benne, a kakaót is beleszitáljuk. Jól elkeverjük, a tűzről lehúzzuk, hűlni hagyjuk, majd a hűtőszekrénybe tesszük pár órára, de még jobb, ha egész éjjelre ott hagyjuk. A tésztához a tojássárgáját 1 evőkanál liszttel és a vízzel simára keverjük, majd a cukorral kemény habbá vert tojásfehérjét óvatosan beleforgatjuk, közben apránként a lisztet is beleszitáljuk. A masszát habzsákba töltjük, és sütőpapírral bélelt tepsire 16 kisebb, egyenként kb. 6 cm-es félgömböt nyomunk belőle. Előmelegített sütőben, közepes lánggal (180 °C, légkeveréses sütőben 165 °C), kb. 10 percig sütjük, közben a sütőajtót résnyire kitámasztjuk, hogy a tészta gőzmentesen sülhessen (légkeveréses sütőnél nem kell kinyitni a sütőt). Ezután fokozatosan elzárva a sütőt, vagyis 2-3 percenként 10-15 °C-kal csökkentve a hőmérsékletet, a tésztát még 10-12 percig szárítjuk. A csokoládékrémet elektromos habverővel jó habosra keverjük, majd simacsöves habzsákba töltjük, és 7-8 cm magas csúcsokat nyomunk belőle a tésztára. 1-2 órára betesszük a hűtőszekrénybe, hogy kicsit megdermedjen, mert csak így tartja meg a formáját. Ezután olvasztott csokoládéval bevonjuk, a vékony csíkokra vágott mandulával megtűzdeljük, és hűtőszekrényben dermedni hagyjuk.

gyermekkel is készíthető