Töltött pizza

Hozzávalók:

  • Hozzávalók
  • A pizzatésztához:
  • 30 dkg liszt
  • 1 tojás
  • 2 dl tej
  • 2 evőkanál olaj
  • 1,5 dkg élesztő
  • 1 teáskanál cukor
  • 1 mokkáskanál só

Elkészítés:

A tejet langyosra melegítjük, az elmorzsolt élesztőt és a cukrot egy kevés liszttel elkeverjük, és egy kis tejet öntünk hozzá. Hagyjuk, hogy megkeljen. Ha felfutott az élesztő, összedolgozzuk a liszttel, a tojással, a sóval és az olajjal, pizzafűszerrel vagy oregánóval, és jól kigyúrjuk. 30 percig langyos helyen pihentetjük.

Vékonyra kinyújtjuk a tésztát kör alakúra, megkenjük tejföllel, kolbászkarikákat, előre lepírított szalonnát, karikára vágott hagymát és reszelt sajtot teszünk rá, de csak a tészta egyik felére, mivel a másik felét rá kell hajtani. Mielőtt ráhajtanánk, a tészta szélét tojással be kell kenni, és egy kicsit felhajtani. A tetejét is megkenjük tojással, reszelt sajttal megszórjuk. 200 fokosra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a teteje megpirul. A tölteléket sokféleképpen lehet variálni.

Megjegyzés:

A kolbásztól egy kicsit nehéz lehet, de én csináltam már virslivel is, és úgy is nagyon finom! Aki szereti a pizzát annak biztosan ízleni fog! Nálunk mindenki imádja!

A receptet és a fotót Bambim küldte. Köszönjük!