Hagymás mozzarellás csirke

Hozzávalók:

1 kg csirkehús bőr nélkül (bármilyen: mell, alsó-felsőcomb),
2 fej vöröshagyma,
15-20 dkg pizzamozzarella sajt,
ízlés szerint a fűszerezéshez:
fokhagymakrém,
csirkehús fűszerkeverék,
bors,
mustár,
olívaolaj.

Elkészítés:

A bőrétől megszabadított megmosott húsokat egy tálba helyezzük és ízlés szerint fűszerezzük a fűszerkeverékkel, fokhagymakrémmel, mustárral, borssal, végül egy kevés olívaolajat is öntünk rá. Egy kicsit állni hagyjuk, hogy jobban érvényesüljenek az ízek, majd egy hőálló edénybe (kevés olívaolajat teszünk alá) elhelyezzük egymás mellé a húsokat. A karikára vágott hagymával beborítjuk és alufóliával lefedjük. A sütőben 20 percig magas fokozaton, majd kissebb lángon készre pároljuk (kb. 50 perc), majd levesszük a fóliát. Akkor jó, ha a hús megpuhult. Ezután ráhelyezzük a húsokra a felszeletelt mozzarellát, és kb. 15 perc alatt kész. Köret nélkül is fogyasztható, de savanyúsággal, vagy friss paradicsommal is nagyon finom!

A receptet beküldte: Rumino

Hasonló kategóriák