Mediterrán spagetti

…nem szereti a csípős ízt, el is hagyhatja), 4 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só. Elkészítés: a spagettit forrásban lévő sós vízben puhára főzöm, majd lecsöpögtetem és melegen tartom. Közben az…

Gumikalács

…tojásfehérjét habbá verjük. 2 evőkanál zselatint 1 dl vízben felmelegítünk, a masszához adjuk, összekeverjük. Tepsibe öntjük és hűtőbe tesszük. 2. réteg: ugyanúgy készül, mint az első, csak tesszünk bele 2…

Garnélás halpogácsa

vízben. Közben megfőzöm a krumplit is. A halakat és a krumplit összetöröm villával. Ízesítem édes chiliszósszal, sóval, borssal. Apró pogácsákat formázok belőle, tojásba mártom, majd zsemlemorzsába, és forró olajban kisütöm….

Csalánmártás

Hozzávalók: sok-sok zsenge csalán 1 l víz só bors cukor citromlé 5 dl tej 3 evőkanál liszt Elkészítés: A zsenge csalánt megmossuk és feltesszük a vízben főni. Ha megpuhult, leturmixoljuk,…

Cseresznyés linzertorta

…A cseresznyéből 40 dkg-ot kimagozunk, félbevágunk, és 1/2 liter vízben a citromhéjjal és a maradék cukorral megfőzzük. Hozzákeverjük a megmaradt zselatint és kihűtjük. A torta szélét kirakjuk a megmaradt cseresznyével,…

Barackos tiramisu

…zselatint a csomagoláson megadott módon, hideg vízben feloldjuk. A befőttet lecsöpögtetjük, közben a levét felfogjuk. A díszítéshez 3 fél barackot félreteszünk, a többit felaprítjuk. A túrót elvegyítjük a joghurttal, a…

Borhabtorta

…zselatint meleg vízben feloldom, majd a keményre vert tejszínhabhoz keverem. Végül a kihűlt krémet óvatosan összekeverem a zselatinos tejszínhabbal. A kisütött piskótalapot a tortaforma aljára fektetem. Teletöltöm a formát a…

Alföldi vargabéles

…csipet sóval, majd két cipót formálunk belőle. Az egyiket kinyújtjuk és kibélelünk vele egy közepes méretű tepsit. A rövid metéltet sós vízben kifőzzük és alaposan lecsöpögtetjük. Az áttört túrót kikeverjük…

Rebarbararétegek

…kb. 3 cm-es darabokra vágjuk.Annyi vízben tesszük fel főni, amennyi ellepi. A vaníliarudat felhasítjuk, belsejét kikaparjuk és félretesszük. A rudat a főzővízbe tesszük. Amikor a reberbara megfőtt, a víz felét…

Sajtos-paprikás rakott tészta

…reszelt sovány sajt, 1 mokkáskanál olaj, víz. Elkészítés: A sütőt előmelegítjük. A 6 dkg durum kockatésztát vízben kifőzzük, majd leszűrjük. Utána átkeverjük 1-1 db kisebb méretű, kockázott zöld és piros…