Mézes gyömbéres falatok

…tisztázni, hogy a jó keksz elkészítése két napot vesz igénybe, és legalább kettő, de inkább három tepsit érdemes szabaddá tenni, mivel nagyon rövid a sütési idő, és a sziruppal való

101 kiflik

…A tésztához annyi tejföl amennyit felvesz (kb. 3-4 evőkanál) 3 tojássárgája 50 dkg liszt 25 dkg margarin Elkészítés Előkészítés: a kenéshez való margarint megolvasztom, majd kihűtöm. A töltelékhez való darált…

Narancsos máktorta narancsos diókrémmel

…a harmadik tésztát, majd szépen körbekenjük a félretett krémmel. Jó fél órára betesszük a hűtőszekrénybe, hogy a krém egy kicsit meghúzzon. A bevonathoz való csokoládét fölolvasztjuk, és egyenletesen bevonjuk vele…

Ribizlizselé

Hozzávalók: 2 kg ribizli 6 dl víz cukor (1 liter léhez 80 dkg való) Elkészítés: Megmostam és villával leszemeztem 2 kg ribizlit, majd beletettem egy fazékba, és 6 dl vizet…

Káposztás Palacsinta

…jó simára keverjük. Most habverővel való állandó keverés mellett fokozatosan hozzáadjuk a megszitált lisztet, ügyelve, hogy ne csomósodjon össze, ezért gyorsan keverjük. Ekkor sűrű palacsintatésztát kapunk. Ehhez ugyancsak habverővel való

Ibi kedvence / muffin – (ha már únjátok Panna bróvniját)

…a liszttel, cukorral elmorzsoljuk. Belekeverjük a többi hozzávalót. Muffinformába sütjük. KÉSZ! Ez eredetileg egy tepsire való süti receptje volt, aminek a tetejére csokimáz kerül, de nekem muffin alapreceptnek nagyon bejött….

Káposztás bableves füstölt csülökkel

Hozzávalók: Nem fogyókurázóknak való inyencség !!!!! szárazbab savanyúkáposzta csülök (füstölt) tejföl só,bors,babérlevél,pirospaprika Elkészítés: A beáztatott babot a beáztatott csülökkel odatesszük főzni egy nagy fazékocskába.Mielőtt puhára főnének hozzáadjuk az átmosott savanyúkáposztát…

Epres túrópiskóta

…dkg porcukor 2 csomag vaníliás cukor 1 csomag főzni való vanília ízű pudingpor 1 csomag = 4 dkg 4 dl tej 20 dkg Rama Sütőmargarin A tésztához 50 dkg tehéntúró…

Finom tornyocska

…csomag vaníliás cukor 1 citromnak a leve egy csomag édes keksz, az aljához Elkészítés A diót megdaráljuk és összekeverjük a többi masszához való anyaggal, egy másik tálban a krémet csináljuk…

Mézes gyömbéres falatok

…tisztázni, hogy a jó keksz elkészítése két napot vesz igénybe, és legalább kettő, de inkább három tepsit érdemes szabaddá tenni, mivel nagyon rövid a sütési idő, és a sziruppal való