Habos linzer

…készítése: 24 dkg cukrot kevés vízzel, (éppen csak ellepje a cukrot) sűrűre főzünk. Közben a tojásfehérjét a maradék 12 dkg cukorral kemény habbá verjük. Lassan csurgatva hozzáadjuk a főzött cukrot….

Csöröge fánk egyszerűen

…és csak csomót kötni rá lazán, ez kisütve masni szerű lesz, vagy 6-8×6-8 cm-es négyzetekre, amit 3 helyen bevágunk, és a két szélső csíkot a réseken áthúzunk. forró olajban sütjük,…

Zabkorpás epertorta

…hozzáadjuk a 10 evőkanál forró vizet, csipet sót, s elektromos habverővel habosra keverjük. Hozzáadjuk a cukrot, s ezzel tovább verjük, amilyen keményre csak tudjuk. Ekkor fokozatosan hozzáadjuk a réteslisztet, majd…

Vargányás hagymakrémleves

…ízesítjük borssal és sóval ízlés szerint (csak óvatosan a sóval, mert a levesben már van). Ezután már csak össze kell a pépet kevernünk a húslével és a tejszínnel, és pár…

Májgomboc

…apritógépbe teszük és pépé zuzzuk, rá ütjük a tojást és a zs. morzsát, majd összekeverjük mintha tészta lenne diónyi golyogat formálunk belőle és forró húslevesbe kifőzzük. Ugyan igy készithetjuk csak

Túró Rudi szelet III.

…Fontos, hogy a sütit csak másnap szabad szeletelni, mert a tésztának meg kell puhulnia. Megjegyzés: Az íze megszólalásig olyan, mint a Túró Rudinak! Nagyon finom! Viszont csak gyakorlott sütögetőknek ajánlom,…

Almás-hagymás csirke burgonyával sütve

…burgonyát meghámozom, cikkekre vágom, majd tepsibe elterítem, megsózom, és a tejet aláöntöm úgy, hogy csak félig lepje el. A csirkecombokat a szárnyas fűszerkeverékkel jól bedörzsölöm, majd a burgonya tetejére rakom,…

Gombás muffin

…és egyszerre beleöntjük a folyadékot. Hozzáadjuk a gombás anyagot és addig keverjük csak, amíg a száraz összetevők meg nem nedvesednek. Nem szabad túlkeverni! A tésztát belekanalazzuk a muffin formákba (csak

Paradicsomszósz

…Először is iparibb mennyiséget főztünk be, 5 kg paradicsomból. Másodszor a legvégén tettünk bele 1 kávéskanál szalicilt, harmadszor csak sima szárazdunsztban hűtöttük le kb. 2 napig. Nagyon klasz lett, rögtön…

Mézes zserbó

…a krém elkészül, különben nagyon ragad. 5 részre osztjuk és erősen lisztezett deszkán a lapokat kb. 3 mm vastagságra nyújtjuk. Tepsi hátán kisütjük, a tepsit csak az első lap sütése…