Máglyarakás

…dióval. Rátesszük a karikára vágott almaszeleteket, amit előtte fahéjas porcukorba forgattunk, és megsütjük. Rátesszük a felvert tojásfehérjét, amit 2 evőkanál porcukorral ízesítettünk, majd világosbarnára sütjük, és fahéjas porcukorral tálaljuk. gyermekkel…

Currys csirke pennével

ráteszem a vékony karikákra vágott paprikát, és megpuhítom. Majd amikor ez kész, a vékony csíkokra vagy kockákra vágott csirkemellet ráteszem, és fehérre sütöm. Amikor ez is kész, felöntöm az egészet…

Túrós zserbó

…első lapot megkenjük lekvárral, rászórunk kb. 15 dkg cukrozott diót, és rátesszük a második lapot. Ezt is megkenjük lekvárral, erre jön a krém. Rátesszük a harmadik lapot és megsütjük. Ha…

Tojásos beforgatott

…rákenem a sajtot, ráteszem a karikára vágott hagymát, meglocsolom ketchuppal és mustárral, utána szépen ráteszem a szalámit, úgy, hogy takarja, amit már rátettem. Ezek után felverem a tojást, és a…

Ír-kávés koszorú

…tortatálra tesszük és a whiskys krémet rákenjük. Rátesszük a másik lapot és megkenjük a kávés krémmel. Rátesszük a harmadik lapot és hűtőben hagyjuk dermedni. A tejszínt a tejszínkeményítővel kemény habbá…

Babapiskótás

…letesszük, rákenjük a krém felét, majd rátesszük a babapiskótákat, és rummal jól meglocsoljuk. Ezután rákenjük a krém másik felét, és rátesszük a másik lapot. Tetejére csokimáz kerül. Hasonló kategóriák szalagáré…

Rakott karfiol, maradék pörköltből

…Egy tűzálló tálat kikenek margarinnal vagy oljjal, leterítek egy réteg karfiolt, ráteszem a a pörköltet, a pörkölt szaftját előzőleg összekeverem tejföllel, ráteszem a pörköltre, majd az előzőleg megfőzött rizs következik,…

Narancsos máktorta narancsos diókrémmel

…krémből kiveszünk annyit, amennyi elegendő lesz majd a torta körbekenéséhez. A többi krém felét az előzőekre kenjük. A következő tésztakorongot rátesszük, s ugyanúgy járunk el vele, mint az iméntivel. Rátesszük…

Máglyarakás

…zsömlére öntjük, hogy alaposan megduzzadjon. Erre rátesszük az almát, és 15-20 percig sütjük, ezalatt felverjük a tojások fehérjét kemény habbá, kevés cukorral és lekvárral. Ha megsült, kivesszük, megkenjük a lekvárral,…

Spenótos rakott tészta

…fokhagyma 15 dkg reszelt sajt 2 evőkanál olaj só bors Elkészítés: A tésztát megfőzzük, félretesszük. Olajon megfuttatjuk a finomra vágott hagymát, majd rátesszük a húst, és megpirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, rátesszük…