Egybensült karaj újkrumplival

Hozzávalók: 80 dkg karaj 70 dkg újburgonya 2 evőkanál olaj 1 fej vöröshagyma őrölt bors só Elkészítés: Az olajat egy serpenyőben forrósítsuk fel, és a sóval, borssal bedörzsölt hús minden…

Részeges csirke

…félbevágott csirkemelleket, addig sütjük mindkét oldalát, ameddig a hús kifehéredik. Sózzuk, fűszerezzük, ráöntjük a bort, fedő alatt puhára pároljuk. Tehetünk bele egy kanál narancsszörpöt is. Kicsit odapirítjuk. A végeredmény egy…

Gombás-babos tészta sajtmártással

…őket, majd hozzáadom a húst, fűszerezem és belenyomom a fokhagymát. Mikor már majdnem kész, hozzáadom a babot is. Amíg a hús puhul, elkészítem a sajtmártást is: a vajat felolvasztom, átforrósítom…

Fűszeres vörösborban főtt hús

Hozzávalók: 1 kg sertéscomb 1 nagy fej vöröshagyma 3 dl vörösbor 2 evőkanál kristálycukor só fahéj szegfűszeg olaj sütőmargarin Elkészítés: A húst apró kockákra vágjuk. A hagymát szintén felkockázzuk, majd…

Részeges boszorkányragu kapros galuskával

…fehéredésig együtt pirítjuk, ekkor jön hozzá a paradicsom és a paprika, sózzuk. Vigyázat, a füstölthús már egy kicsit sós! Ha a hús megpuhult, a tejszínt behabarjuk 2 evőkanál liszttel. A…

Káposztával és burgonyával rakott hús

Hozzávalók: * 1,5 kg burgonya * 50 dkg savanyú káposzta * 1 kg sertéstarja /de bármilyen szeletelhető hús megfelel/ * só * bors * liszt * zsiradék Elkészítés: A húst…

Norbi Brokkolis sajtos hús

…nem annyira szereted, egy részét kiválthatod karfiollal vagy kínai kellel). Olajozz ki egy jénai tálat, majd borítsd bele a zöldséget. Teríts rá húst. (Több zöldség- és húsréteggel jobban mutat.) A…

Almával sült hús

Hozzávalók: 4-5 közepes szelet hús (csirke, karaj… ) 2 közepes alma 1 pohár tejföl vagy kefir só fehérbors esetleg reszelt sajt Elkészítés: A hússzeleteket megveregetjük, fűszerezzük, kicsit állni hagyjuk. A…

Hagymás mustáros szüz

Hozzávalók: 1személyre 20deka szüzpecsenye 1fej vörös hagyma só,bors,mustár 1deci viz vagy csontlé Elkészítés: hus csikokra vágjuk egy serpenyőben pici olajat rakva meg sózva ,borsozva addig pároljuk mig a hus puha…

Agyagtálas zöldséges hús

…kevés olajjal. Kb. 1-1,5 órát sütjük. Ha a hús teteje piros, megfordítjuk, egy almát cikkekre vágva a húsra tesszünk, és ezt az oldalát is pirosra sütjük. A receptet beküldte: Kiki–…