Márványtojás.

Hozzávalók: 4 tojás 4 evőkanál fekete tea 3 sárgarépa 20 dkg zeller 1 kis doboz konzerv főtt kukorica borecet Elkészítés: A tojásokat 10 percig főzzük,majd a kés fokával héjukat megütögetjük,hogy…

Zelleres burgonyapüré

Hozzávalók: 4 nagy burgonya 1 közepes zellergumo 1-2 dl csirkealaplé/leveskockábol is lehet/ 3 evőkanál vaj 1 dl tejszin habbá verve só őrölt fekete bors szerecsendió Elkészítés: A sütőt 200 fokra…

Réteges tepertős pogácsa

…tekerjük fel, csak hajtogatjuk a tésztát. A nyújtások között 15-20 perc pihentetés szükséges. Tehetünk bele ízlés szerint fekete borsot is. Ha kiszaggatjuk, a tetejét felvert tojással megkenjük és sütőbe tesszük….

Lencseleves

Hozzávalók: 150 g lencse. 1 vöröshagyma, 40 g olaj 40 g sima liszt, őrölt fekete bors 1 gerezd fokhagyma, só, 200 g virsli, majoranna Elkészítés: A lencsét megmossuk és megfőzzük….

Tofu sajtmártással pirított zsemlében

…felvágjuk, majd kevés olajon üvegesre pároljuk. Ezután hozzáadjuk a kockára vágott tofut, összekevejük, fűszerezzük: bazsalikomot, oregánot, petrezselymet, sót, fekete őrölt borsot, valamint kevés majorannát adunk hozzá, majd fedő alatt 5-10…

Boros szárnyasbecsinált

…vaj, 2 evőkanál liszt, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 kávéskanál cukor, 2 dl félédes fehérbor, 25 dkg főtt zöldborsó, 3 közepes nagyságú sárgarépa, 4 szelet zeller megfőzve, kevés húsleves…

Vári palacsinta (sós)

…olaj, 1 mokkáskanál törött fekete bors, ízlés szerint só. Elkészítés: A megmosott és leszárított húst a megtisztított vöröshagymával együtt kétszer átdarálom, hogy kenhetõ massza legyen belõle. A tojásokat habosra felverem,…

Sütőtökleves kreuzbergi módra

Hozzávalók: sütőtök néhány darab paradicsom 1 csomag zöldhagyma 1 liter kókusztej 1-2 chili fekete kardamom só bors olívaolaj Elkészítés: A sütőtököt megtisztítom és feldarabolom (amennyiben bio, mehet bele héjjal együtt!),…

Lecsó nápolyi módra

…dkg érett paradicsom (vagy 1 doboz kockázott paradicsomkonzerv) fél marék fekete olívabogyó kimagozva 1 kávéskanál sózott kapribogyó só oregánó olívaolaj Elkészítés: A paprikát gázlángon körben megpörkölöm, míg megfeketedik a héja….

Lencsefőzelék, amely nekem bevált

fekete bors, fél csokor petrezselyem Elkészítés: A lencsét átválogatjuk, megmossuk, 2-3 óráig hideg vízben áztatjuk. Ezután leszűrjük, lábasba töltjük és bő 1 liter vízzel felöntjük (füstölt hús főzőlében még finomabb)….