Feketeerdei torta

…Ezután a keményítővel elkevert masszát hozzákeverjük a meggyléhez és újból felforraljuk, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett meggyet és kihűtjük. A piskótát kétszer elvágjuk, a kapott három lapot a cseresznyepálinkával vagy meggylével…

Hámán-táska

…élesztővel. Belekeverjük a cukrot, a sót, a citromhéjat, a két tojást, és annyi rumot adunk hozzá, hogy jól nyújtható tészta legyen. Kinyújtjuk, és háromszögletű darabokra vágjuk. Szilvalekvárral vagy mákkal töltjük,…

Húsvéti nyuszi torta

…Kivesszük a formából a tortákat, az egyiket egészben hagyjuk ez lesz a nyuszi feje. A másikat egy tortaforma segítségével három részbe vágjuk úgy, hogy a harmadához illesztjük a tortakarikát, és…

Feketeerdei torta

…majd a maradék meggylevet felforraljuk. Ezután a keményítővel elkevert masszát hozzákeverjük a meggyléhez, újból felforraljuk, majd hozzáadjuk a lecsepegtetett meggyet és kihűtjük. A piskótát kétszer elvágjuk, a kapott három lapot…

Parajos Ravioli-oregános paradicsommártással

…hajtjuk, az így kapott fél karika szélét evővillával”bebordázzuk”, ezzel lezárjuk, összenyomkodjuk – ragasztjuk, és formázzuk is egyben. Közben egy nagy lábosban vizet forralunk, sózzuk, két – három ek. olajat csurgatunk…

Kinder szelet V.

…a cukros margarint. Megtöltjük vele a két lapot, tetejére csokimázt teszünk. Megjegyzés: Három éves kislányom egyszerűen imádja. Hasonló a bolti tejszelethez, csak sokkal gazdaságosabb. A receptet Heteyné Anita küldte. Köszönjük!…

Genovai emeletes torta

…részre osztjuk. Mindkét tortát vízszintesen három lapra vágjuk. A krémet négy részre osztjuk. Az egyik nagyobb adagot rákenjük az első nagy tortalapra úgy, hogy a szélétől 2,5 centire már ne…

Szent György-hegyi palacsinta

…mandulával meghintjük, lazán feltekerjük, három részre vágjuk, majd egy kivajazott vagy kisütőmargarinozott kisebb tűzálló tálban szorosan egymás mellé állítjuk, úgy, hogy teljesen befedjék az alját. Ezután a vajat vagy sütőmargarint…

Meggyes szelet

…majd három lapot sütünk belőle közepes méretű tepsi hátán. A töltelékhez: 1 lapot összetörünk, 1 üveg kimagozott meggy levével (nem kell az egész), 1 dl rummal, majd a meggyel összekeverjük….

Lekváros-diós kocka

…és a lisztes keveréket hozzáadom a jól kikevert margarinhoz. Előmelegített sütőben (hőlégkeveréses sütőben 180 fokon) kb 30 percig sütjük. Ha kihűlt három lapra osztom, minden lapot lekvárral megkenek, majd diót…