Zöldséges pulykaragu

…répát, a zellert egészen kicsire daraboljuk. A húst egyformára kockázzuk. Az olajat felforrósítjuk egy serpenyőben, a szalonnát megpirítjuk rajta, majd rátesszük a hagymát, fokhagymát. Addig pirítjuk, amíg a hagyma üvegessé…

Császármorzsa – osztrák módra

…már elkészült masszába. Serpenyőben hevítsük meg a vajat, öntsünk bele a tésztát. Miután az egyik oldalt aranybarnára sütöttük, fordítsuk meg. Nagyjából 1 perccel később villa segítségével daraboljuk fel, és süssük…

Medvehagymával és camembert-rel töltött gomba szalonnakabátban

…vágom. A medvehagymát szintén megmosom és csíkokra vágom. Serpenyőben vagy wokban a vajat felolvasztom, megfonnyasztom rajta a medvehagymát, majd az apróra vágott gombatönköt is hozzáadom. Sózom, borsozom. A sajtot felkockázom,…

Túrós tészta almával és szalonnával

…szintén kockázzuk. Serpenyőben a szalonnát és az almát kevés olajon átpirítjuk, teszünk rá egy evőkanál kristálycukrot. Amint elolvadt, hozzáadjuk a túrót és a tejfölt, valamint izlés szerint fahéjat és pár…

Csicsókaleves pirított kolbásszal

…csicsóka megpuhul. Közben a kolbászt karikákra vágjuk, és egy serpenyőben megpirítjuk, hogy jól kiadja a zsírját. Az elkészült csicsókalevest a piros, fűszeres zsírral ízesítjük, tarkítjuk, s a kisült kolbászkarikákkal kínáljuk….

Brokkolis tészta sajtszószban

…a tésztát. Egy edényben felmelegítjük a vajat, hozzáadjuk a lisztet, az apróra vágott snidlinget, a szerecsendiót, majd felöntjük tejjel, felforraljuk és belekeverjük a reszelt sajtot is. Egy serpenyőben olívaolajon lepirítjuk…

Egyszerű kenyérsaláta

serpenyőben megpirítjuk, aztán nagyobb darabokra tépkedjük. A paradicsomot kimagozzuk, és nagyobb darabokra vágjuk, a lilahagymát vékony félkarikákra szeljük. Az olajbogyókat durvára vágjuk, a babkonzervet leszűrjük. Ezzel az előkészületekkel már kész…

Krumplipüré ahogy mi szeretjük:-)

…megfőzzük. A főtt császárt apró kockára vágjuk és egy serpenyőben megsütjük. (nem kell hozzá sem zsíradék, sem folyadék) Leszűrjük a burgonyát, és még forrón krumplinyomóval gyorsan áttörjük. Itt félre is…

Spagetti szénégető módra

…félreteszünk. A tésztát lecsöpögtetjük. 2. Amíg a tészta készül, a szalonnát és a sonkát 1 cm-es négyzetekre vágjuk. SZéles, magas peremű serpenyőben (amiben majd a tészta is elfér) vagy lábasban…

Sajtos rakott karaj

…borsozom és lisztbe forgatom. 2. A sajtot felszeletelem. 3. Serpenyőben felolvasztom a vajat, kevés olajat is öntök hozzá, majd ebben félkészre elősütöm a húsokat. 4. Egy jénai tálat kevés vajjal…