Pikáns halpástétom – Lipcséből

…bors Elkészítés: Az uborkát, a paprikát, a hagymát és a főtt tojást apró kockákra vágjuk, a halat villával összetörjük, majd mindent egy mélyebb tálba öntjük. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, és…

Nyers zöldségleves

…dkg paradicsomot, 1 db 20 dkg-os cukkinit, 30 dkg uborkát és egy kis fej hagymát megtisztítunk, amit szükséges, meghámozunk, majd turmixgépben pürésítünk. Kevés sót, pici fehérborsot, 5 ek hidegen sajtolt…

Jeges zelleres paradicsomleves

…fokhagyma csipetnyi őrölt koriander Elkészítés: A paradicsomok csumáját eltávolítjuk, a szemeket leforrázzuk, majd meghámozzuk. Szitán áttörjük, és ha kissé kihűlt, egy tálban a hűtőszekrénybe tesszük. Közben az uborkát meghámozzuk, a…

Tarator (bolgár uborkaleves)

…állagúra vizezzük. Nagyon apró kockákra vágjuk az uborkát, amit a héjától megtisztítottunk, és beletesszük a joghurtba. Majd ehhez a finomra vágott kaprot, apróra vágott diót, és a jól elkapart fokhagymát…

Borjúvagdalt uborkás-tejfölös mártásban

uborkát. Amikor a hús kész, adjuk hozzá a tejfölt egy pici liszttel, majd addig keverjük, mig sűrű lesz. Utólag ízlés szerint fűszerezzük. Párolt rizs és főtt burgonya illik hozzá. Megjegyzés:…

Halas saláta

…az apróra vágott hagymát, ecetes uborkát, majonézt, mustárt, majd az apróra vágott halfilét. Az egészet jól összekeverjük, ízesíthetjük őrölt fehérborssal, és ha kell még utána sózzuk. A receptet beküldte: cirmesitompika…

Szendvicskrém

Hozzávalók: 20 dkg kenőmájas 1 evőkanál majonéz 2 gerezd fokhagyma 1 evőkanál apróra vágott vöröshagyma fél piros húsú paprika 3 szem csemegeuborka petrezselyem só bors Elkészítés: Az uborkát, pirospaprikát, hagymát…

Hússaláta uborkával

…2 teáskanál mustár, só Elkészítés: A hideg főtt burgonyát (legjobb, ha előző nap főztük) meghámozzuk és kisebb kockákra vágjuk. A főtt marhahúst csíkokra metéljük, az uborkát karikára vágjuk. Az almát…

Halas szendvics villámgyorsan

Hozzávalók: hal(konzerv) mustár uborka vörös-v. lilahagyma citrom paradicsom pirítós kenyér Elkészítés: A kenyeret megkenem kb 3/4 evőkanál mustárral, uborkát, majd hagymát szeletelek rá. A halat hosszába kettévágom és úgy rakom…

Szendvicstorta

…fel a koktélparadicsommal, kivivel és a cikkekre vágott keménytojással. Tegyél rá, illetve tépkedj rá lazacszeleteket. Végül karikázd fel az uborkát, és rakd a torta oldalára kissé belenyomkodva. Megjegyzés: Nemrég tanultam…