Fogyis shake pillanatok alatt

…Elkészítés: A hideg gyümölcsöt a tejjel összeöntjük és a gyümölcsöt jeges formában összeturmixoljuk a tejjel, így egy folyékonyabb fagylalt állapotú shake-t kapunk, édesítőszert teszünk hozzá ízlés szerint, és már fogyasztható…

Brummogó

…lapját a krémmel. A piskótalapot is lekenjük a krémmel és kb 3 cm-es egyforma csíkokra vágjuk. A csíkokat, a krémmel befelé a tortalap közepéből indulva csiga formában szorosan egymás köré…

Sárgarépatorta

…a reszelt sárgarépát. A masszát középső rácsálláson, kb. 45-55 percig sütjük, (tűpróba, illetve sütőpapírral takarjuk le, ha a teteje hirtelen pirulna). Hagyjuk langyosra hűlni a formában, majd vegyük ki és…

Mikádó

…tojáshabot tesszük a masszába. Kikent formában sütjük meg. A krém: a tojássárgákat a cukorral és a kávéval sűrűre főzzük, ha langyos hozzáadjuk a margarint. A krémet a torta tetejére kenjük….

Banános koszorú

…a maradék cukorral keményre felverjük. Óvatosan a banános masszához adjuk. Ezután a kikent formába egyengetjük, és az előmelegített sütőbe tolva kb. 35 percig sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. Tálalás előtt…

Túrós-gyümölcsös alagút

…vágtam, vagyis a tetejére szükséges lapot levágtam róla, a többit a formában hagytam. Elkészítettem a krémet. A tejszínt kemény habbá vertem, hozzáadtam a joghurttal-cukrokkal és a citromlével, fahéjjal elkevert túrót….

Csokoládés-diós szelet

…2. fokozat) előmelegítjük. Egy püspökkenyérformát kivajazunk, belisztezünk, a tésztával egyenletesen megtöltjük. A sütőben 1 órán át sütjük. A formában hagyjuk kihűlni. A lekvárt a rummal felforraljuk, majd még melegen megkenjük…

Banános kuglóf

…a tésztába nyomkodjuk. 180°C-ra előmelegített sütőben kb. 1 órán át sütjük. A kész süteményt 10 percig állni hagyjuk a formában, majd kivesszük, és fahéjas porcukorral hintjük meg. gyermekkel is készíthető…

Püspök kenyér

…öntjük, meghagyunk belőle egy keveset, hozzáteszünk 2 evőkanál kakaót, egy kis vízzel eldolgozzuk, és rácsurgatjuk a tepsibe tett tésztára. Kivajazott vagy kisütőmargarinozott, lisztezett hosszú formában megsütjük. Mikor megsült porcukorral beszitáljuk….

Kakaós túrótorta

…a vanilia cukrot,a pudingport, és a citromlét. A túrókrémet a formában lévő tésztára kenjük. A tejfölt a maradék tésztához keverjük, és elsimítjuk a túrókrémen.Sütés után hagyjuk kihűlni.Tálalás előtt megszórjuk porcukorral,…