Újhagymás-retek-saláta

…a fejes salátával, a retekkel, az újhagymával és a sajttal óvatosan összekeverjük, majd hűtőszekrénybe tesszük. Tálaláskor tetejét finomra vágott főtt tojással és reszelt sajttal bőven megszórjuk. A receptet beküldte: cirmesitompika…

Füstölt sajtos pogácsa – ahogy apósom szereti

…megszórom kb. 7 dekányi reszelt füstölt sajttal. A tésztát behajtogatom, mint egy borítékot. Újra hagyom kelni jó 10 percig, ezután megismétlem: nyújtom, kenem margarinnal, szórom sajttal, behajtom. Újabb 10 percnyi…

Rakott kel sajttal

…tojás sárgáját öntök. Beteszem a sütőbe, addig, amíg a tejfölös tojás megvonul rajta. Ujdonság: Kiveszem a sütőből és a reszelt sajttal meghintem, addig teszem vissza, amíg a sajt enyhén megpirul….

Hagymás pite mascarponeval és sajttal

…majd a leveles tésztára egyenletesen rákenni. Reszelt sajttal jól megszórni. A sajt tetejére rákanalazni a megpárolódott vöröshagymát, és a tetejét szintén jól megszórni reszelt sajttal. Előmelegített sütőben, közepes lángon szép…

Sajtos perec

…tepsiben 180 fokon pár perc alatt süssük készre. Szinte csak addig kell sütni, míg egy kis színe lesz. Füstölt sajttal is elkészíthető vagy akár keverve is sima sajttal. Sokáig eláll….

Palacsinta póréhagymával, sajttal

…percig pároljuk. A tojássárgáját a tejjel, a finomra reszelt sajttal és a liszttel elkeverjük, sózzuk, borsozzuk, végül hozzáadjuk a pórét is. A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A palacsintákat a forró…

Sült tészta paradicsommal és sonkával (4-6 adag)

…reszelt sajttal, vajdarabkákat teszünk a tetejére és elõmelegített sütõben 210 ºC-on 45 percig sütjük. Tanácsok: Friss salátával ízletes és kiadós vacsi. Tálaláskor is megszórhatjuk reszelt sajttal. A receptet beküldte: tigirl17…

Sonkás tojástekercs – képpel

…napra a hűtőbe tesszük, majd szeletelve kínáljuk. Tanácsok: Szoktam készíteni paprika nélkül és kevesebb petrezselyemmel, trappista sajttal is, úgy kicsit „lightosabb” a családom szerint. Én jobban szeretem füstölt sajttal és…

Hajtogatott sajtos-túrós pogácsa

…hűtőben. Ezt háromszor megismételjük, mindig sajttal is megszórjuk. 2-2,5 cm vastagra nyújtjuk. Kiszaggatjuk, megkenjük tojásfehérjével, megszórjuk reszelt sajttal. Közepes lángon szép színűre sütjük. Aki szeretné, a hajtogatásokkor, mielőtt a sajtot…

Sós rudacskák II.

Hozzávalók: 30 dkg liszt 16 dkg vaj 1 tojássárgája 1 dkg élesztő kevés tej vagy tejszín kevéske só Elkészítés: A hozzávalókat rétes keménységűre gyúrd össze. Kissé pihentesd, ezután formálj belőle…