Zabpelyhes fasírt túrókrémmel
…evőkanál snidling Elkészítés: Enyhén sós vízben, héjában megfőzünk 20 dkg krumplit, meghámozzuk. Összekeverünk 1 evőkanál zabpelyhet 1 evőkanál forró vízzel és 2 dkg túróval. Állni hagyjuk, majd összekeverjük 10 dkg…
…evőkanál snidling Elkészítés: Enyhén sós vízben, héjában megfőzünk 20 dkg krumplit, meghámozzuk. Összekeverünk 1 evőkanál zabpelyhet 1 evőkanál forró vízzel és 2 dkg túróval. Állni hagyjuk, majd összekeverjük 10 dkg…
…illetve a zsemlék kiszedett belét. A tepsibe tett zsemléket túróval megtöltjük, és rátesszük a tetejét. A maradék tejet tejföllel elkeverjük, porcukorral ízesítjük, majd a zsemlékre locsoljuk. Előmelegített sütőben kb. tíz…
…cukorral, túróval, a citrom levével, tojás sárgákkal, búzadarával kikeverjük, majd hozzáadjuk a tojás fehérjék kemény habját. Ráöntjük a szőlős tésztára a túrós masszát, elegyengetjük, és előmelegített sütőben kb. 45 percig…
…áttört túróval, csipet sóval, ízesítjük citromhéjjal, és a gyümölcsre simítjuk. A félretett mascarponéban elkeverünk annyi leszűrt gyümölcslevet, hogy szép színt kapjon, ha így túl híg lenne, akkor pár kávéskanál habfixálóval…
…annyi kekszmorzsával, hogy megdolgozható, jól formázható alapot kapj. Vegyél ki ebből a masszából egy diónyit, nyomj a közepébe meggyszemet, burkold be a túróval, formázd gömbölyűre, majd forgasd meg a maradék…
Hozzávalók: 4 darabhoz: 1 bögre liszt 1csomag vaníliás cukor fahéj só 1 tojás kevés olaj tej tejföl 5-6 szem szilva Elkészítés: A hozzávalókból palacsintatésztánál sűrűbb keveréket készítünk. Amikor a tészta…
Hozzávalók: kb. 16 szelethez: A tésztához: 8 dkg lágy vaj 8 dkg cukor 1 tasak vaníliás cukor 4 csepp mandulaaroma 2 tojás 7 dkg liszt 3 dkg étkezési keményítő 7…
…egyik narancs héját, és keverjük össze a túróval. Szórjunk hozzá 20 dkg kristálycukrot, és kézi mixerrel dolgozzuk össze. Vágjuk apróra a főtt gesztenyét, és keverjük a túróhoz. A narancsok levét…
…ubokát, hosszában vágd fel négy részre. Távolítsd el a belső magos részeket, a többit pedig szeleteld fel apró kockákra. A kockákat keverd össze a fűszeres túróval. Sóval és borssal ízesítsd….
…kihűlni. Ha már jól dolgozható, összegyúrjuk a túróval a tejbegrízt, ízlés szerint édesítjük cukorral. Vizes kézzel gobócokat formálunk, és megforgatjuk a pirított zsemlemorzsában. Ízlés szerint tejföllel vagy akár magában is…