Meggyes, túrós tortácska
Hozzávalók: Meggyes túrótorta 6 személyre- de elkészítheted kevesebből is: 75 dkg túró, 6 dl tejszín, 2 citrom, 2 dl víz, 4 kávéskanál zselatin, 20 dkg meggy. A zseléport keverd el…

Hozzávalók: Meggyes túrótorta 6 személyre- de elkészítheted kevesebből is: 75 dkg túró, 6 dl tejszín, 2 citrom, 2 dl víz, 4 kávéskanál zselatin, 20 dkg meggy. A zseléport keverd el…
…meggyet lecsepegtetjük, majd lassú mozdulatokkal a felvert habhoz keverjük. A sütőt levesszük 150 fokra, majd a meggyes habot a tészta tetejére kenjük egy habkártya segítségével, és további 20-30 percet sütjük…
…lehet reszelt citromhéjjal, dióval pikánsabbá tenni. Ez volt az első meggyes piskótám! A meggyek a tetején maradtak! Ízre kicsit túlédes, így máskor csak 1,5 pohár kristálycukrot teszek majd hozzá, és…
…zúzom. Közben a tejszínt simára keverem a burgonyaliszttel és hozzáadva a tejfölt is, besűrítem vele a meggyes burgonyalevest. Folytonosan kevergetve öt percig főzöm, végül beledobom a félretett meggyszemeket, és az…
…a két szélét behajtjuk, és feltekerjük. Ezt mind rakhatjuk egymás mellé egy tepsibe, és a sütőben egy kicsit rá lehet melegíteni. Elkészítjük a vanília mártást és tálaláskor a meggyes palacsintákra…
…a kiskanál rummal, majd hozzáadjuk a kakaót, és végül a diót. Kis golyókat formálunk, mindegyik közepébe egy szem meggyet teszünk. Végül darált dióba forgatjuk a meggyes golyókat. gyermekkel is készíthető…
…megolvasztom a fehér csokoládét, belekeverem a tejszínt és a tejfölt, és a felét az összevágott meggyhez keverem. Az egyik tésztalapot megkenem a meggyes krémmel, rányomom a másik lapot, és megkenem…
…2/3-át gesztenyemasszával keverjük. Sárga-lap, gesztenyekrém, rózsaszínlap-lap, vaníliakrém, rózsaszín-lap, gesztenykrém, sárga-lap. Máz: porcukrot rummal elkeverjük rákenjük a tészta tetejére. Másnap szeleteljük. Hasonló kategóriák pudingos körteleves pudingos szederleves málnakrémleves pudingos pudingos banántorta…
Hozzávalók: a tésztához: 35 dkg liszt 30 dkg porcukor 1 kg sárgabarack (lehet darabos sárgabarack lekvár is) fél csomag sütőpor 1 db tojás 2 db tojás sárgája 15 dkg sütőmargarin…
…Rétestészta keménységűre gyúrjuk. Majd a külön kigyúrt gombócokat kettéosztjuk. Késfoknyi vastagra nyújtjuk, laponként világosra sütjük. A pudingot a tejjel, cukorral megfőzzük, hűlni hagyjuk. A margarint porcukorral habosra keverjük, és a…