Tepsis darált hús
…vége felé hozzáadjuk, és együtt pirítjuk őket. Belekeverjük a sűrített paradicsomot, a húslevest, a bazsalikomot, és fedő alatt kb. 10 percig főzzük. A sajtszószhoz a maradék 1 1/2 evőkanál vajat…

…vége felé hozzáadjuk, és együtt pirítjuk őket. Belekeverjük a sűrített paradicsomot, a húslevest, a bazsalikomot, és fedő alatt kb. 10 percig főzzük. A sajtszószhoz a maradék 1 1/2 evőkanál vajat…
…összedolgozzuk az olívaolajjal és a liszttel, majd 1 órát állni hagyjuk, hogy megkeljen. Utána kinyújtani sütőpapíron (hogy ne ragadjon le). Amúgy a tésztába lehet tenni bazsalikomot, vagy akár olívabogyót is…
…bors só Elkészítés: A mozzarellát lecsöpögtetjük, a bazsalikomot finomra vágjuk, az olajbogyókat vékonyan felszeleteljük. Az aszalt paradicsomok közül kiveszünk négyet, darabokra vágjuk, és a mozzarella golyókkal, az olajbogyóval és a…
…megszórjuk reszelt sajttal. Tanácsok: Ha lehetséges, akkor próbáljunk meg friss bazsalikomot beszerezni, ebből kevesebb kell, és intenzívebb az íze. Én először a szárított formáját használtam, és az egész tasakkal bele…
…és fűszerezzük sóval, borssal, fokhagymával ízlés szerint. Ha már eléggé megpuhultak a zöldségek, hozzátesszük a halat is, majd bazsalikomot szórunk a tetejére, és jól összekeverjük. Meg kell kóstolni, ha nem…
…ml citromlé Elkészítés: A darát egy órát hideg vízben áztatjuk. Jól leszürjük, egy tálba tesszük. Hozzáadjuk a zöldségeket és a fokhagymát, jól összekeverjük. A mentát, bazsalikomot,olajat,sót és a citromlét egybekeverjük….
…a forrásban lévő sós vízben főzzük ki a töltött tésztát. A leszűrt, lecsepegtetett tésztát forgassuk át diónyi vajon, és keverjük hozzá a zöldséges mártást. Szórjunk rá reszelt sajtot, bazsalikomot vagy…
…feldarabolt hagymát a zsírral felteszem dinsztelődni.Meleg zsírba fektetem a májat.Mikor a külseje kicsit kivilágosodik lejjebb veszem,lazán lefedem,hogy ne fröcsköljön.Nézegetem időnként.Teszek bele oregánót,bazsalikomot,fele fokhagymát belereszelem.Addig sütöm,míg szétvágásnál láthatóan átsült.Beleteszek kis sót,és…
…megvagyok, a megpirult-megpárolódott szalonnás hagymához dobom a máj darabokat. Fűszerezem; sózom, borsozom, szórok rá kevés bazsalikomot, és egy kevés majorannát is, végül a mézet is. 2-3 perc alatt a ragu…
…só ízlés szerint bors ízlés szerint Elkészítés: 1. Turmixoljuk össze a bazsalikomot, a fenyőmagot, a fokhagymát és az olajat. Adjuk hozzá a sajtokat, és jól dolgozzuk össze. 2. A Barilla…