Puliszka gazdagon

…egy kivajazott tepsi aljába tesszük. Majd ráteszünk egy sor bacont, majd túrót (amit egy picit előtte megsóztunk és összetörtünk) és tejfölt. A rétegezést addig folytatjuk, amíg a hozzávalók elfogynak. 160…

Gesztenyepüré-torta

…csokiba mártva körbe a piskóta szélére rakni, kicsit eltolva, cikkcakk alakban, hogy a következő réteg is megálljon. A csoki jól összeragasztja őket, így nem dől le. Így 3 sort felrakva…

Csokoládés-diós rúd

…csokoládét. 25 dkg margarint elfelezünk, az egyik felét a sárga krémhez, a másik felét a csokis krémhez adjuk. Összeállítás: diós piskóta, rá a sárga krém, 1 sor langyos cukros tejbe…

Sajtos-sonkás boritott karaj

…zsírban megsütjük mindkét oldalát. Ha a hús megsült jénai tálba teszünk belőle egy sort, rá egy sor sonka majd a mártás.Ezt addig ismételjül míg el nem fogynak a hozzávalók.Tetejét a…

Rakott rántott hús

…szalonnával úgy, hogy keresztben túllógjon a formán, mert ezt a végén rá kell majd hajtogatni a húsra. A szalonnára ráfektetünk egy sor rántott húst, majd arra sajtot. Addig váltogatjuk a…

Csokoládé-bomba

…a tojások kemény habbá vert fehérjét. Ebből a krémböl egy réteget terítünk egy mély üvegtál aljára, erre egy sor babapiskóta kerül, majd ismét krém, és ezt addig folytatjuk, míg a…

Szardellás mártogató

…Nagyon fûszeres, pikáns mártás. Nyers zöldségfélét (például karalábé- és sárgarépahasábokat) mártogathatunk bele. Bõrös virslivel, de pirított kiflidarabkákkal is fogyaszthatjuk. Száraz fehérbor, de sör is csúszik rá. A receptet beküldte: elvira1…

Kekszes gyümölcsös

…lehet más gyümölcs is) Elkészítés A tejfölt elkeverjük a cukorral, a vaníliával. A tepsit kibéleljük alufóliával, és lerakunk egy sor kekszet, (kb. 1 csomag), erre jön a cukros tejföl fele,…

Kekszes kókuszos

…és végül a krém tetejére még egy sor kekszet rakunk. Az elkészített sütit 2 órára hűtőbe rakjuk, majd kivesszük és bevonjuk a tetejét a gőz fölött felolvasztott csokoládéval. A süteményt…

Sárgarépás melegszendvics

Hozzávalók: 2 szál sárgarépa, 2 fej vöröshagyma, 8 szelet lapkasajt, 1 dl sör, 1 tojás, 2 evőkanál olaj, őrölt szerecsendió-virág, ecet, cukor, só, őrölt fehér bors ízlés szerint, 8 ujjnyi…