Barna beigli

…a tojással, sóval együtt összegyúrom a liszttel. Hűtőbe teszem, és ott pihentetem, amíg elkészítem a tölteléket. A mákot a cukorral együtt ledarálom, összekeverem a kandírozott gyümölccsel és annyi tejjel, hogy…

Almás káposztával sült pulykaszárny

…meghintjük őrölt borssal, és mindkét oldalát megkapatjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, a gerezdekre szelt hagymát, és a bort, és 4 percig pirítjuk, végül a káposzta tetejére fektetjük. Bevonjuk a pecsenyealjjal, lefedjük,…

Csirke mézes szójaszósszal

…adagoljuk. A zsiradékkal és a marináló mártá*]}*ssal meglocsoljuk. A szószhoz a hagymát és a fokhagymát apróra vágjuk, és 2 evőkanál olajban megfuttatjuk. Hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, sóval, borssal ízesítjük, és beletesszük

Pulykacomb fehérborral és vele sült körettel – V2 módra

…és egy lba téve a hagymát lapokra szedem. Közvetlenül a tepsibe rakás előtt (hogy addig ne eresszen levet) sóval, borssal, köménymaggal vagy őrölt köménnyel összekeverem, és a pulyka mellé teszem….

Hideg sajtkrém trió

…a reszelt feta sajttal, kevés sóval, őrölt borssal és a reszelt uborkával. A juhtúrót elkeverjük a vajjal, a tehéntúróval, az apróra vágott lilahagymával, és az aprított fokhagymával. Finomra vágott petrezselymet,…

Kálvinista mennyország

Hozzávalók elkészítés:– nehézség:Nincs beállítva sütési hőfok:közepes hőfokon sütési idő:35 perc 3 cs. vaníliás cukor 2 tojás 1 kg tehéntúró 25 dkg lebbencstészta só 1 cs. sütőpor 35-40 dkg liszt 3…

Sertéssült füstölt sajttal és almával

…a húst ezzel meglocsoljuk. Az egészet borssal megszórjuk, és a maradék szósszal körülöntjük. Tanácsok: Jó tudni A vallonok csípős sajttal, Herve-vel készítik. Nálunk nem kapható, ezért ajánljuk a füstölt sajtot,…

Szárnyasragu leves

rkony ecet só bors 2-3 gerezd fokhagyma 1 l víz Elkészítés: A csirkehúst megtisztítjuk, esetleg kifilézzük, kockákra vágjuk. A vöröshagymát felkockázzuk, olívaolajon megfuttatjuk, majd hozzáadjuk a csirkedarabokat, sóval, borssal és…

Csokoládés-meggyes kalács

lban letakarva megkelesztem, majd mindkét tésztát 1 cm vastag téglalappá nyújtom. A fehéret vékonyan megkenem tojással, és a csokis lapot óvatosan ráhelyezem. Cukros zsemlemorzsába forgatom a meggyet, és a tészta

Rakott fasírttorta

…ízesítjük szerecsendióval, sóval, borssal. A darált húst, mint a fasírtot összedolgozzuk a tejben áztatott zsemlékkel, a tojással, apróra vágott petrezselyemmel, a megfonnyasztott hagymákkal, ízlés szerint fűszerezzük. Az előkészített sütőedénybe először…