Szedertorta körtével

…2 evők. citromlevet, majd ha kihűlt, a keményre vert tejszín 2/3 részét. A tortát ezzel a krémmel megtöltjük. A maradékot körteszeletekkel, tejszínhabbal, szederszemekkel, és pirított mandulával díszítjük. gyermekkel is készíthető…

Gesztenyebomba

tortabevonót gőz fölött felolvasztom kevés étolajjal elkeverve. A megdermedt bomba aljáról lehajtom a folpackot, tálra borítom, és bevonom a csokival. Hűtőbe teszem míg a csoki megdermed, végül tejszínhabbal kínálom. gyermekkel…

Mangós-epres piskótatekercs

…keverjük. A piskótalap felénk eső 1/3 részére helyezzük a lecsepegtetett gyümölcsöket, a felső 2/3 részt pedig bekenjük tejszínhabbal. A konyharuha segítségével feltekerjük, hűtőben dermesztjük. Csak utána szeleteljük fel. Megjegyzés: A…

Joghurt-álom

…méretének megfelelő piskótát sütni, és erre a piskótalapra vékonyan gyümülcsízt kenni, majd ráhelyezni a gyümölcsös joghurt tortát. Díszíteni tejszínhabbal és egész gyümölcsökkel lehet. Megjegyzés: Véleményem szerint isteni!!!!! Nyáron kellemes és…

Tejszínes túrótorta eperrel

…A tortát körös-körül bevonjuk a maradék túrókrémmel, majd gyümölccsel, tejszínhabbal díszítjük. Megjegyzés: Fagyasztva eltartható 1 hónapig. 1 szelet 272 kcal-át tartalmaz. A receptet Pocok küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák tortadíszítés eperrel…

Mascarponés, zselés epertorta

…dkg mascarpone A tetejére 25 dkg eper A zseléhez 1 cs. piros tortazselépor A díszítéshez habtejszín Elkészítés A tésztához a tojások sárgáját a cukorral 4-5 perc alatt fehéredésig keverjük. Az…

Csokis-meggyes babapiskóta

…tál megtelik. A tetejénre puding kerül, végül a meggyel diszítjük. A tálat fóliával lefedjük, és legalább fél napra hütőbe teszük. Tálalásnál kis adagokat szedünk belőle, és tejszínhabbal díszítjük. Megjegyzés: Aki…

Feketeerdő-muffin

…tejjel, hozzáadom. A végén óvatosan hozzákeverem a meggyet. Muffin formába adagolom, majd 180 fokon kb. 25 percig sütöm. A kihűlt muffinokat tejszínhabbal, és 1 szem meggyel díszítem. gyermekkel is készíthető…

Mari néni MÁLNAtortája

…hagyjuk, majd villával áttörjük, és ismét összekeverjük (levet enged majd!). A kihûlt tortáról egy vékony felsõ lapot levágunk. A torta többi részén körben kb. 1 cm-es peremet vágunk, és kiszedjük…

Joghurtos epertorta II.

…A tortalapot vékony lapokra vágjuk, majd megtöltjük és körülsimítjuk az epres krémmel. Hűtőbe rakva 2-3 órát pihentetjük. Tálaláskor eperszemekkel, tejszínhabbal díszítjük. Megjegyzés: A receptet és a fotót Sziszka72 küldte. Köszönjük!…