Hideg cukkinileves

…és sűrű krémlevessé mixeljük. Amikor lehűlt, legalább 3 órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt belekeverjük a maradék citromlevet és a finomra vágott kaprot, majd tányérokba adagoljuk. Reszelt citromhéjjal és kaporral díszítve…

Feta -tonhal saláta

…ezeket is dobd a tálba. A krémsajtból, a tejből és a citromléből készíts szószt, majd öntsd a salátára. Ízesítsd sóval, borssal és kaporral, majd tedd a hűtőbe legalább egy napra….

Brassói rakott káposzta

…savanyúkáposztát, melyet sóval, borssal, csomborral és a finomra vágott kaporral megszórunk. Erre teszünk egy pár szelet tenyérnyi nagyságú lapockát, amit előtte az olajban aranysárgára pirított hagymán elősütöttünk. Szintén sózzuk, borsozzuk…

Káposztás-virslis kifli

…virsli. Tegyük a tésztára a finomra vágott kaporral elkevert káposztát, rá a virslit, és jó szorosan tekerjük fel. Tegyük sütőlemezre, majd kenjük meg tojással, és előmelegített sütőben 180 ˘XC-on süssük…

Sós túrógombóc

…Sóval és vágott kaporral ízesítjük. A masszát fél órát állni hagyjuk. Ha ezután is túl lágy lenne, zsemlemorzsával dúsítjuk. Vizes kézzel kisebb gombócokat formálunk belőle és gyöngyözve forró, sós vízben…

Zöldséges – virslis tésztasaláta

…majonézt elkeverjük a tejföllel, ízlés szerint mustárral, citromlevével, porcukorral, sóval, borssal, végül a leöblített, finomra vágott kaporral. Hidegen tartjuk. A virslit felkarikázzuk, lazán összeforgatjuk a zöldségekkel és a tésztával, nem…

Dinnyesaláta

…karalábévájóval kis gömböket kanyarítunk. A sonkát ujjnyi széles csíkokra metéljük, a dinnyegömbökkel, a vodkával meg a fölaprított kaporral összekeverjük. Kissé megborsozzuk, és a dinnyehéjakba töltjük. Jól behűtve tálaljuk. Tanácsok: Italajánlat:…

Erdélyi töltött káposzta

…osztjuk, felét az aljára tesszük és elrendezzük a töltelékeket. A tetejére tehetjük a füstölt húst, bőven megszórjuk a tetejét csomborral és kaporral, végül rátesszük a vágott káposzta másik felét, teljesen…

Tökös csirkeragu

…lángon, fedő alatt, hogy a levében párolódjon, ne kelljen külön vizet adni hozzá. Néha meg kell kevergetni, de ha kicsit odasül, az csak jót tesz neki. Megszórom ételízesítővel, kaporral, és…

Csirkehúsos-tejfölös pizza

…olajon megdinszteljük, a pörkölt kockával fűszerezzük, kevés vízzel felöntjuk, beletesszük a húst. Pirosarannyal és ételízesítővel még ízesíthetjük. A tejfölt a kaporral, sóval és őrölt fehérborssal ízesítjük. A bacont csíkokra vágjuk….