Gibannyica (szerb rétes)

Hozzávalók:

• fél kg réteslap
• fél kg túró
• 2 dl tejföl
• 1 dl olaj
• 6 tojás
• 1,5 kávéskanál só
• 1 kávéskanál cukor
• 1 kanál olaj a tészta tetejére és aljára

Elkészítés:
A réteslapbol ketőt félreteszünk, a többit összetépkedjük. A tojássokat kettéválasztjuk, a sárgáját összekeverjük a túróval, a tejfellel, az 2 dl olajjal, sóval, cukorral. A fehérjét kemény habbá verjük. A túrós masszához adjuk a széttépkedet réteslapot, és óvatosan belekeverjük a habot. Az egyik réteslapott letesszük a tepsi aljára, belesimitjuk a masszát, majd befedjük a másik réteslappal. Megkennyük olajjal, megszurkáljuk tűvel, és 150 fokra előmelegített sütőbe tesszük. 15 percig sütjük, majd megerősítjuk 175 fokra, és így sütjük 10 percig. Kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd kockára vágjuk.

Megjegyzés:
A tépkedés egy kicsit soká tart, de ez az étel sajátossága. Előételnek kitűnő.

A receptet beküldte: rohangya