Hagymás tengeri saláta

Hozzávalók:
50 dkg mirelit tenger gyümölcsei keverék, felengedve és falatnyi darabokra vágva.

Az öntethez:
3 evőkanál friss citromlé,
só és frissen őrölt bors,
1 dl olívaolaj,
3 evőkanál szárított paradicsom, apró darabokra vágva,
1 fej lilahagyma, vékonyan felkarikázva,
3 gerezd fokhagyma, fnomra zúzva.

A tálaláshoz:
1 nagy csokor apróra vágott petrezselyem és 1-2 gerezdekre vágott citrom.

Elkészítés:
Elkészítem az öntetet. A citromlét beleöntöm egy nagy keverőtálba, megsózom, megborsozom, és kézi habverővel folyamatosan keverem, miközben apránként hozzáadom az olajat. Amikor már szépen összeállt a citromlé és az olaj, hozzáadom a szárított paradicsomot, a lilahagymát, és a fokhagymát.

Megfőzöm a felenegedett, falatokra darabolt tengeri herkentyűket. Egy nagy fazékban vizet forralok, és amikor a víz már lobogva forr, beleteszem a herkentyűk ¼-ét. Azért csak ennyit, mert ha egyszerre zúdítanám bele az összeset, azzal lehűteném a vizet. Hagyom, hogy a falatok 2-3 perc alatt megfőjjenek, majd szűrővel kihalászom őket. Jól lecsöpögtetem, és azonnal, még melegen beleforgatom őket az öntetbe.
A főzést addig folytatom, amíg az összes tengeri herkentyűvel el nem készülök. Ekkor az egészet alaposan összekeverem, mert fontos, hogy a saláta összes alkotóeleme rendesen elvegyüljön egymással.

Ha a tengeri herkentyűs saláta kihűlt, lefolpackozva beteszem néhány órára a hűtőbe. Ettől az ízei összeérnek, aztán tálaláskor már csak annyi marad, hogy belekeverjem az apróra vágott petrezselymet. Szoktam hozzá adni külön tányéron 1-2 gerezdekre vágott citromot is, hogy frissiben is megcsöpögtethesse vele mindenki a saját salátáját. Meleg pirítós és behűtött, száraz fehér bor illik hozzá.

A receptet beküldte: tinendo