Spenótos-fetás rétes

Hozzávalók:

  • vaj
  • olívaolaj
  • 2 nagy fej hagyma (lehet vörös, vagy lila is)
  • 4-5 gerezd fokhagyma
  • 25-30 dkg fetasajt
  • 30-35 dkg leveles spenót (friss vagy fagyasztott)
  • 10 dkg kukorica (konzerv)
  • 4 réteslap
  • 2 dl tejföl
  • 2 dl kefir
  • bors

Elkészítés:

A hagymát vékony csíkokra vágjuk, majd fele-fele arányban olívaolaj és vaj keverékén megdinszteljük. Amikor egy picit összeesett, rádobjuk az apróra kockázott fokhagymát, sózzuk, erőteljesen borsozzuk (én frissen őrölt tarkaborsot szoktam használni), és néhány percig még piritjuk.

Ha friss spenótot használunk, forró vízben néhány perc alatt fonnyasszuk meg. Ha fagyasztottat, akkor olvasszuk fel és csepegtessük le. A tejfölt és a kefirt összekeverjük egy kis olívaolajjal, majd félrerakjuk.

Egy tekercshez 2 db réteslapot használunk. A két réteslap közé egy kis olívaolajat kenünk, hogy ne száradjon ki könnyedén. Egyenletesen, hogy mindenhol legyen, elhelyezzük rajta a hagyma, a spenót, a fetasajt és a kukorica felét, belecsöpögtetjük a tejfölös keverék negyedét, majd feltekerjük. Ugyanezt megismételjük a hátralévő két lappal is. Olajjal kikent tepsibe rakjuk, a tetejét megkenjük a maradék tejföllel, végül 200 fokos sütőben sütjük 15-20 percig, míg megpirul. Ízlés szerint friss tejföllel fogyasztjuk.

Megjegyzés:

A receptet Sandormar küldte. Köszönjük!