Füstölt pulykapárizsival töltött burgonyás gombócok

Hozzávalók:
• 20 dkg SáGa füstölt pulykapárizsi
• 2 dl tejföl
• só
• bors
• A tésztához:
• 60 dkg burgonya
• 1 tojás sárgája
• liszt
• 5 dkg zsír vagy olaj

Elkészítés:
1. A burgonyát héjában megfőzzük, héját lehúzzuk, és még melegen burgonyanyomón áttörjük.

2. Összekeverjük egy csipet sóval, a zsírral, a tojással és annyi liszttel, hogy nyújtható masszát kapjunk.

3. A párizsit apró kockára vágjuk, fél dl tejföllel, sóval és őrölt feketeborssal összekeverjük.

4. A burgonyás tésztát 3-4 mm-esre nyújtjuk, és egyforma négyszögekre vágjuk.

5. Mindegyik közepébe teszünk egy kiskanálnyi tölteléket, majd először a négy sarkát összenyomva, gombócokat formázunk belőle.

6. Bő forrásban lévő vízben addig főzzük, amíg feljönnek a gombócok a víz tetejére.

7. Szűrőkanállal kiszedjük és tepsibe tesszük.

8. Meglocsoljuk kevés olvasztott zsiradékkal és tejföllel.

9. Forró sütőbe tesszük és 10 percig sütjük.

A receptet beküldte: Gvivike