Parasztvacsora

…kissé zsírjára sütjük, majd az apróra szeletelt nyers burgonyával közepesen átsütjük. Ezután jöhet rá a vöröshagyma, a só és a bors, ízlés szerint. Mi úgy szeretjük, ha a burgonya kicsit…

Tonhalas tésztasaláta

…a nagyon apróra vágott hagymával, fűszerekkel, ciromlével, tejföllel és kevés vízzel, hogy sűrű mártást kapjunk. A mártásba keverjük a tésztát, nagyon jól behűtve tálaljuk. Tanácsok: A fűszereket ízlés szerint lehet

Kókuszkrémtorta

…cukrot és a kókuszreszeléket. Az egyik mézes karikára kenünk a krémből egy keveset, utánna fogjuk az egyik piskótacsíkot, megkenjük nem túl vastagon krémmel, és csigavonalban feltekerjük, majd a tortalap közepére…

Lencsés darálthusi

…. Tanácsok: Ezt az ételt azoknak ajánlom akik szeretik a pikáns ízvilágot. Adhatunk mellé tésztát vagy rizst is köretként de önmagában is lehet fogyasztani. Aki elfelejti a lencsét leáztatni semmi…

Vaníliás túrókrémtorta

…(figyeljünk rá, hogy a tortaforma oldala ne legyen zsiradékkal kikenve, mert összeesik tőle a piskóta), és közepes lángon kb. 25-35 percig sütjük. A krémhez a túrót összekeverjük a porcukorral, a…

Mézes kacsacomb vele sült krumplival

…szereti édesen. A bőre alá teszem a barackbefőttet. Kevés olajat öntök a tepsi aljára, rárakom a kacsacombot. Az 1 dl vizet kikeverem egy kis mézzel, és ezt is a tepsibe…

Dán kuglóf

…az 5 tojásfehérjét. Beletesszük végül a lisztet és a sütőport is. Negyed részébe teszünk kakaót, de lehet a felébe is. Beleöntjük a sárga tésztát a formába, majd a csokisat rácsurgatjuk….

Gyümölcstorta pudinggal

…megfőzzük a vanilia pudingot, ha kész a piskóta, kivesszük a formából, tetejére öntjük a pudingot és rávagdossuk a gyümölcsöket…minél többet,annál finomabb :)) Eper,barack,ananász,szőlő..bármi jó rá! És ha ez is kész,…

Sonkás palacsinta

…darált sonkával, majd két oldalon kissé behajtjuk, a tetejéről indulva feltekerjük, és egy tűzálló edénybe sorakoztatjuk (ügyeljünk rá, hogy a palacsinta szélei mindig alulra kerüljenek). Az előre elkészített Knorr tejszínes…

Szezámmagos, mákos rudak

…liszt 2-3 dkg darálatlan mák Elkészítés A lisztbe keverjük a sütőport, majd elmorzsoljuk a Ramával. Hozzáadjuk a többi hozzávalót, jól összedolgozzuk, kis időre hűtőbe rakjuk. Ujjnyi vastagra nyújtjuk, megkenjük a…