Egyszerü marhasült

…hirtelen megsütjük mindkét oldalát, csak éppen hogy megkapja, majd megszórjuk a majorannával és felöntjük egy kis vízzel. A fokhagymát karikázzuk, rászórjuk a húsra, majd lefedjük és mérsékelt tűzön pároljuk, míg…

Karácsonyi gombás-tejszines hal

…pároljuk.A tejet , a maradék 1 kanálnyi liszttel, sóval, borssal, a tejszinnel mixerbe töltjük és kicsit pépesitjük.Adagonként a gombára öntjük úgy, hogy közben a halat is belerétegezzük. Lefedve, 600 vattal…

Narancsos csirke

…vagy egészben, vagy az alsó- illetve felsőcombra elvágva befűszerezzük. A tepsibe nagyon kevés étolajat öntünk, a húst belehelyezzük. A tejszínt, a narancslevet és a mustárt összekeverjük, jó alaposan eldolgozzuk benne…

Rumos-csokis pohárkrém

…és a rumot. Vízzel kiöblített poharakba rakjuk, lehűtjük, és tálaljuk. Megjegyzés: Nagyon finom, ha a krém alá gyümölcsöt, babapiskótát teszünk. A tetejére illik a tejszínhab. A receptet Csilien küldte. Köszönjük!…

Császársaláta

…kisujjnyi hasábokra vágjuk, majd az olajon körös-körül aranybarnára sütjük és papírszalvétára szedve lecsöpögtetjük. 3. A mandulát meg a napraforgómagot forró teflonserpenyőben színesre pirítjuk, közben a mazsolát is beleszórjuk. A curryporral…

Mantovai hústekercs

…mint a hússzelet. A túróhoz hozzáadjuk a kockasajtot, és az apróra vágott petrezselymet, alaposan összedolgozzuk, és megkenjük vele a húson fekvő sajtszeleteket. Óvatosan feltekerjük a húst, ügyelve, hogy a töltelék…

Lazac- vagy tonhalszeletek lime-mártással és héjában sült burgonyával

…a tejszínt meglangyosítom, majd cseppenként belekeverem a citromot. Sűrítem liszttel. Jól felforralom, ízesítem egy pici olívaolajjal. A halakat mindkét oldalukon pirosra sütöm, melegen tartom. A sütőben megfőtt krumplit fólia nélkül…

Spanyol csirke

…belecsorgatjuk, a narancslével ízesítjük. 1-2 percig forraljuk, majd a húsra öntjük. A sütőbe visszatoljuk, és a mézes-narancsos lével többször meglocsolva, fólia nélkül szép pirosra sütjük. Burgonyapüré és savanyúság illik hozzá….

Vörösboros csirke

…sütjük, majd 200 fokon szép pirosra grillezzük. (Nem kell alufóliával letakarni, mert így is megpárolódik, megsül!) Megjegyzés: Rizibizivel és sült krumplival tálalom, de bármilyen köret illik hozzá, amit a család…

Csirkemell fűszeres barackmártással

…gondosan letakarjuk, és 1-2 órán át (akár egy egész éjjelen át) a hűtőben pácoljuk. A mártáshoz a barackokat megmossuk, félbevágjuk és kimagozzuk. A mézet mérsékelt tűzön aranybarnára pirítjuk, hozzáadjuk a…