Különleges húsgombócleves

…tejföl só bors őrölt pirospaprika ízlés szerint ételízesítő pici cukor citromlé Elkészítés: reszelt sárgarépát, zellert, vöröshagymát zsiradékon megpároljuk, felöntjük 2 dl vízzel, 5-10 percig főzzük. Ezután felengedjük vízzel, sózzuk, ételízesítővel…

Harmónia sertéskaraj (másféle húsból is fenséges)

…tálban összekeverjük, majd a szeletelt karajt beleforgatjuk, és legalább két és fél órát állni hagyjuk. 230 fokos sütőben alufólia alatt 15 percig sütjük, majd levesszük róla a fóliát és meglocsoljuk…

Karfiolos fasírt

…három egész tojással, ízesítjük kevés ételízesítővel, pici sóval, borssal, és ráöntjük egyenletesen a karfiol tetejére. Megsütjük. Ha megsült, hagyom pihenni legalább egy fél órát, akkor szépen lehet kockára vágni. Hidegen,…

Gombával és burgonyával rakott csirke

és fedd le gondosan. Tedd a tálat előmelegített sütőbe, és közepes lángon addig párold, míg a lé elfő, és a hús megpuhul. Ekkor vedd le e fedőt vagy alufóliát, és

Currys-húsos palacsinta

…vagy serpenyőben forrósítsuk fel az olajat. Rakjuk bele a húst, és nagy lángon pirítsuk. Amikor kezd a hús pirosodni, szórjuk rá a cukrot, és süssük kb. 1 percig. Ezután rakjuk…

Tojásos rakottkarfiol

…só, bors, pirospaprika. Elkészítés: A húsból a zöldpaprikával meg a paradicsommal pörköltet készítünk. Megfőzzük a karfiolt sós vízben, lecsurgatjuk a levét, és rózsáira szedjük. Kikenünk egy mély tűzálló tálat pörköltlével,…

Fogyóqrás körömpörkölt

…ki a csontból az a jellegzetes íz. Bemegyünk addig a szobába, s porszívunk, ablakot pucolunk, felmosunk és rendet teszünk a spájzban is, ha van kertünk, felkapáljuk. Mikor már kész a…

Tejszínes-csirkés tészta

Hozzávalók: 1 grillcsirke melle 1,5-2 dl főzőtejszín 1 közepes hagyma 1 paradicsom tészta két személyre (orsó, ill. bármilyen) olaj bors só ételízesítő Elkészítés: Az olajon megpirítjuk az apró kockára vágott…

Uborkás-szalonnás fasírt

…üveg kisméretű csemeguborka (esetleg feta) 50 dkg burgonya 3 dl tejszín só Elkészítés: A darált húsból, áztatott zsemléből, tojásokból, fűszerekből a szokásos módon elkészítjük a fasírtalapot, és kb. 12 részre…

Sajtos-tejszínes rántott hús

…párolt rizzsel tálalom. Tetszés szerint friss saláta is illik hozzá. Megjegyzés: Bármilyen más, a készítőnek szimpatikus rántani való húsból (csirke, pulyka, sertéstarja, borjú) elkészíthető. Jó étvágyat hozzá, Nani. A receptet…