Kókuszbomba

…nagy dió nagyságú gömböket nyomunk papírra nagy tepsire. Végül a tésztára kevés kis lisztet szitálunk (ez egyben tartja, ezáltal nem terül el). Amikor megsült, óvatosan késsel leszedjük a papírról, kihűtjük….

Zacskóban sült csirke és barátai

…és a fokhagymát megpucolom, az előbbit csak kettévágom, az utóbbit pedig egyben hagyom. A burgonyákat megpucolom, és ha nem nagyok, csak ketté, ha nagyok, akkor négybe vágom őket. A sütőzacskóba…

Mézes oldalas II.

…hozzávalóit összekeverem, jól átforgatom benne az egyben hagyott oldalast. Tepsibe teszem, aláöntök 1 pohár vizet, és ha maradt a pácléből, azt is ráöntöm. Fóliával letekarom, és 200 fokon 1 órát…

Mustáros-fokhagymás pulykamell

…bele!) és borssal, majd a megpucolt fokhagymagerezdeket (a nagyobbakat félbevágva, a kisebbeket egyben hagyva) egyenletesen elosztjuk rajta. A tetejét beborítjuk a maradék hagymakarikával, majd leöntjük a mustárból, olívaolajból és vízből…

Fekete rózsa V.

…töltelék alapanyagait összeolgozzuk, majd a 4 lap mindegyikét megtöltjük, mint a bejglit. Feltekerjük, egymás mellé helyezzük mind a négyet a tepsibe, hogy összesüljön. Nem kell szétválasztani, sütés után egyben kiborítjuk,…

Kalapos karfiol

Hozzávalók: 1 karfiol (kb. 60 dekás), fél kiló darálthús, 1 hagyma, 1 tojás, 2 ek. liszt, só, bors Elkészítés: A karfiolról levágom a leveleit és egyben hagyva, forrásban lévő sós…

Csirkemájas zöldborsós hús

Hozzávalók: 1 kg tarja, vagy lapocka 1/2 kg csirkemáj 1/1 kg zsenge konzerv zöldborsó só, bors, majoránna, pici margarin kevés olaj Elkészítés: A húst egyben megsütjük, amikor kihűlt vékony szeletekre…

Fokhagymás pulykatekercs baconnel

…bors Elkészítés: A pulykamellet éles késsel kettévágjuk úgy, hogy az alja egyben maradjon. Mindkét darabot húsklopfolóval kb. 1 cm vastagságú téglalap alakúra verjük. Enyhén megsózzuk (a bacon is sós), befedjük…

Csőben sült spenótos tojásos Florentin (6 személyre)

…keverj hozzá és mindegyikbe üss bele egy-egy tojást – óvatosan,hogy a sárgája egyben maradjon. A maradék sajtszószt oszd el a tetejükön. MInd a négy tálat tedd sütőlapra vagy tepsibe, hogy…

Szilvás batyu

…1 tojás a tészta lekenéséhez finomliszt a nyújtáshoz A süti tetejére 2-3 ek szilvalekvár Elkészítés A tésztát felengedjük. A szilvát megmossuk, kimagozzuk úgy, hogy egyben maradjanak. A diót, a cukrot,…