Halleves a Kanári-szigetekről

Hozzávalók: 50 dkg tengeri hal, 4 szelet fehérkenyér, 4 szem paradicsom, 25 dkg burgonya, 1 fej hagyma, olaj, fél teáskamál kömény, petrezselyem, só, bors, sáfrányos szeklice Elkészítés: Fazékban másfél liter…

Pirozski

…edényben margarinban megpároljuk, az ugyancsak apróra vágott kemény tojással és petrezselyemmel, majd összegyúrjuk a hússal, s a masszát megsózzuk-borsozzuk. Töltelék halból-rizsből Hozzávalók: 20 dkg szálkátlanított édesvízi hal, 1 evőkanál margarin,…

Halleves Kainuu módra (Kainuulainen kalakeitto)

…A hagymát megtisztítva felaprítjuk, majd a hallal együtt feltesszük főni. A meghámozott krumplikat kis darabokra vágjuk, ugyanígy a közben majdnem teljesen megpuhult halat is. A léből kidobjuk a hagymát, és…

Halpogácsa

Hozzávalók: (4 személyre): 1 kg vegyes hal (keszeg, kárász), 1 zsemle, 1 dl tej, 1 tojás, fűszerkeverék (esetleg még kakukkfű, bazsalikom), só, bors, 4-5 gerezd fokhagyma, bőven petrezselyemzöldje, a sütéshez:…

Almás-hagymás hal

…leve is besűrűsödött. Amíg a hagyma párolódik,felszeleteljük a felengedett halat,és citromlével megöntözve 10 percig állni hagyjuk. Ez után lecsepegtetjük,sózzuk,borsozzuk és lisztben megforgatjuk. A maradék vajon a halszeleteket mindkét felükön megsütjük,és…

Halsaláta

Hozzávalók: 1 kg tisztított (fej és uszonyok nélküli) hal 1 db nagy vöröshagyma,lereszelve vagy ledarálva 1-2 db sárgarépa 2 db savanyú uborka apró kockára vágva 3-4 dl majonéz 4 dl…

Füstölt halsaláta

Hozzávalók: 1 konzerv sprotni (apró halak dobozban), 25 dkg héjában fõtt burgonya, 1 nagyobb savanykás alma, 2 keményre fõtt tojás, 1 nagy fej lilahagyma, 1 csokor petrezselyemzöld, 3 evõkanál almaecet…

Egybensült fokhagymás ponty karácsonyra

…a halászlé után ez a menü, már 40 éve én is ezt készítem. Még sehol nem láttam ezt a receptet, de mindenkinek szívből ajánlom. Aki szereti a halat, biztosan nem…

Haltorta

…kettévágjuk. Vághatjuk formára is /szív, hal, stb./. A krémhez a cukrot a tejjel felforraljuk, belekeverjük a lisztet, a kakaót és a kókuszreszeléket. Folyamatossan kevergetve közepes lángon főzzük, mig jól besűrűsödik….

Paradicsomos-joghurtos hal

…turmixgépbe szórom, és összeturmixolom a balzsamecettel és a mézzel. Ezután egy teflonedényben kevés olajon megsütöm a halcsíkokat, majd hozzáöntöm a házi készítésű paradicsompürét, a joghurtot, és a citromhéjat. Chilit szórok…