Parajos Ravioli-oregános paradicsommártással

…hajtjuk, az így kapott fél karika szélét evővillával”bebordázzuk”, ezzel lezárjuk, összenyomkodjuk – ragasztjuk, és formázzuk is egyben. Közben egy nagy lábosban vizet forralunk, sózzuk, két – három ek. olajat csurgatunk…

Almás legyezőtorta

…a vaníliarúd belsejét, hozzáadjuk az édesítőszert. A kinyújtott tésztát sütőpapírral kibélelt tepsibe tesszük. Az almákat meghámozzuk, félbevágjuk, magházukat kivesszük. Vékonyan bevagdossuk őket úgy, hogy az aljuk egyben maradjon. Az így…

Fasírt egyben sütve

Hozzávalók: 1 szikkadt zsemle, 1 fej hagyma, 3 szál friss bazsalikom (1 evőkanál szárított), 1 kg darált hús, 2 tojás, 2 kávéskanál mustár, 2 evőkanál ételízesítő Elkészítés: 1. A zsömlét…

Marcipános golyó

…dkg marcipánnal alaposan összedolgozzuk. A tésztát fóliába csomagoljuk, és egy órára hűtőbe tesszük. Az almát meghámozzuk, magházát kifúrjuk úgy, hogy az alma egyben maradjon. A maradék marcipánt összedolgozzuk a mandula…

Csordagulyás csülökkel

…étel, de ha a füstölt csülök helyett füst ízű sóval becsapjuk, és egyben a zöldségek mennyiségét növeljük, úgy “lájtosíthatjuk”. Tűzforrón, bográcsból, házi kenyérrel fogyasztva az igazi. A receptet beküldte: csutika100…

Töltött füge

…és úgy vágjuk félbe, hogy a gyümölcsök alja egyben maradjon, így tudjuk kiszedni belőlük a gyümölcshúst. A friss sajtot elkeverjük a túróval, a pirított fenyőmaggal, a finomra vágott citromfűvel és…

Zöldséges rizsfelfújt

…sózzuk, borsozzuk. Az egészet ráöntjük a zöldséges rizsre, beszórjuk a reszelt füstölt sajttal, majd 180 °C-on közel 1 órát sütjük. Isteni eledel magában is, de sült húsokhoz is tartalmas köret….

Árvácska

…sütjük. Ha megsült, kifordítjuk a formából, és rácsra tesszük kihűlni. Barna tészta készítése: akkora tepsit kenünk ki és szórunk meg morzsával, hogy az őzgerincforma háromszor férjen el rajta. Gőz felett,…

Lazacos-zöldséges gazdag egytál

…a serpenyőbe teszem a zöldségeket, az egészre ráöntöm a zöldséglevest és a keményítővel elkevert tejszínt. Az egészet összeforralom. Figyelem, nekem van egy 28 cm-es serpenyőm, ezért tudom az egészet egyben

Tejfölös pulykacici

…a legfinomabb. Megjegyzés: Ez egy nagyon egyszerű és gyors, emellett nagyon finom étel, és a párom kedvence is egyben, úgyhogy szerintem máshol is sikerre számíthat! A receptet Gigicica küldte. Köszönjük!…