Paradicsomos-csirkés finomság

…sok), megpirítom rajta a kis kockákra vagy csíkokra vágot húst. A paradicsomokat pár pillanatra forró vízbe mártva lehúzom a héjukat, majd felkockázva rázuttyantom a pirított húsra. Kis sóval és borssal…

Vajas sertésszelet

…felszeletelt karajszeleteket enyhén megsózzuk, kiklopfoljuk, majd lisztbe mártva forró olajban hirtelen fehérre sütjük. Egy edényben megolvasztjuk a 20 dkg vajat, benne megpirítjuk az egészen apróra vágott, esetleg reszelt vöröshagymát. Erre…

Hai-Shu-Shiki Csirke (Csirkemellek citromos-birsalmás-szilvás mártásban)

…ízlés szerint kis cukor a szószhoz Elkészítés: A birsalmát hámozzuk meg, vágjuk fel kis kockákra, citromlés vízben mossuk meg, meg ne barnuljanak. A szilvákat előbb forró, majd hideg vízbe mártva

Szegedi velős

…Kicsit megborsozzuk. Ezután karikákra vágott zsemleszeleteket tejbe mártunk, egyikre egy kávéskanálnyi velőt kenünk, a másikkal beborítjuk, és zsemlemorzsába mártva hirtelen kisütjük. Salátával tálaljuk. Megjegyzés: A receptet Takács Elvira küldte. Köszönjük!…

Mustáros-gombás szelet

…liszt Elkészítés: A sertéscombot szeletekre vágom, megsózom, majd lisztbe mártva egy evõkanál olajon mindkét oldalát átsütöm. Tûzálló tálba teszem. A visszamaradt zsiradékra öntöm a maradék olajat, és rádobom a megmosott,…

Fűszeres káposzta alatt sült karaj

Hozzávalók: 6 szelet karaj 50 dkg savanyú káposzta 15 dkg ajvár füstölt szalonna füstölt kolbász vöröshagyma tejföl sajt só bors liszt Elkészítés: A hússzeleteket kiklopfolom, sózom, borsozom, lisztbe mártva lehetőség…

Kefires muffin csokoládéba mártva

Hozzávalók: 20 dkg cukor 20 dkg vaj 50 dkg rétesliszt 5 dl kefir sütőpor A mázhoz: 20 dkg étcsokoládé 10 dkg kakópor 2-3 dl étolaj Elkészítés: A cukrot a vajjal…

Klasszikus puncstorta

…a rumos szirupba mártva a tortaformában lévő lapra rakosgatjuk. Befedjük a másik fél piskótakarikával, és hűvös helyen 6-8 órán át lepréselve dermesztjük. Végül a porcukrot átszitáljuk, a szörppel, a citrom…

Rádói pulykamell

Hozzávalók: 50 dkg pulykamell, 6 dkg füstölt szalonna, 8 dkg gépsonka, 8 dkg zsír, 4 dkg liszt, só,bors ízlés szerint. Elkészítés: A pulykamellet szeleteljük,kiveregetjük,sózzuk. Rátesszük a f.szalonnalapokat,sokaszeleteket.Borsozzuk,szögletesre összehajtogatjuk,hústűvel megtűzzük.Lisztbe mártva,forró…

Zőldborsós párizsiszelet

Hozzávalók: sertéskaraj,vagy pulykamell,vagy csirkemell 6szelet,tojás-liszt-víz keverék fűszerezve,olaj, a kisütéshez.Zőldborsó fél kiló,kicsi só , vegeta,bors, kicsi cukor. Elkészítés: A húsokat vékonyra verjük,befűszerezzük,a palacsintatésztába mártva kisütjük.Közben megfőzzük a borsót annyi vízben, amennyi…