Narancslikőrős nugátszelet

…elkészítjük. A tejszínt habbá verjük, és hozzáadjuk a dermedni kezdő zselatinos krémhez. A lehűtött süteményt háromfelé vágjuk, kevés narancslikőrrel meglocsoljuk, és a krém 3/4-vel megtöltjük. A maradék krémmel a sütemény…

Csokoládés narancsbomba

…állított lábaskában felolvasztjuk, elkeverjük 5 evőkanál olajjal, hagyjuk langyosra hűlni. 4-4 evőkanál likőrrel (aromával) és tejszínnel felolvasztjuk a zselatint. A maradék tejszínt krémsűrűségűre felverjük, majd hozzákeverjük a zselatinos elegyet, és…

Csokis-túrós torta

krémhez. A masszát a tortaformába tesszük és kb. 12 perc alatt megsütjük. A töltelékhez a zselatint 1 dl vízzel elvegyítjük, aztán takarék lángon addig kevergetjük, amíg a zselatin feloldódik. Félretesszük…

Rizstorta, sütés nélkül

…Közben a tejszínt kemény habbá verjük, és kétharmadát a zselatinos rizsbe forgatjuk. A piskótalapot tálra helyezzük, megkenjük a lekvárral, majd a rizses krémet rákenjük. Ha jól megdermedt (kb 1 óra),…

Tejszínes túrótorta vörösboros vilmoskörtével

Hozzávalók: A piskótához: 5 tojás 5 evőkanál cukor pici olaj pici só 3 evőkanál liszt 1 csomag sütőpor 3 evőkanál darált dió A krémhez: 1 doboz vilmoskörte (száraztömeg 480 g)…

Kinder pingui

Hozzávalók: A tésztához: 8 tojásból barna piskóta A krémhez: 2 tubus sűrített tej 5 dl habtejszín 2 kávéskanál zselatin 1 csomag kókuszreszelék Elkészítés: A piskótát hosszában kettévágjuk. A sűrített tejet…

Borzselés szőlőalagút

…ek. cukorral, pár szem szegfűszeggel, meg 1 kis db fahéjjal felforralunk. Másik lábasba szűrjük, majd a zselatinos vízzel kevergetve 3-4 percig főzzük. Amikor már csak langyos, a szőlőre öntjük, kocsonyásodni…

Tejszínhabos-málnás alagút

…lábosba szűrjük, felforraljuk. A zselatint beleszórjuk, kevergetve föloldjuk, majd megvárjuk, amíg langyosra hűl. Ezalatt a tejszínt kemény habbá verjük, a porcukorral ízesítjük, a zselatinos málnapürét belekeverjük. Óvatosan beleforgatjuk a félretett…

Csokis-tejszínes sütemény

…A tűzről levéve langyosra hűtjük. Addig a tejszínt kemény habbá verjük, és a langyos zselatinos tejet belecsorgatjuk. Gyorsan, amíg a krém meg nem köt, rásimítjuk az egyik tésztára, majd rátesszük…

Túró Rudi torta II.

…A porcukorhoz adjuk a túrót, a vaníliarúd kikapargatott belsejét, a citromhéjat, a citromlevet, a tejfölt és a zselatinos vizet. Robotgéppel 1-2 perc alatt összedolgozzuk, végül fakanállal beleforgatjuk a tejszínhabot. A…