Sós citrombefőtt (citron confit)
…ami összetartja (félbe is jó, úgy több fér az üvegbe). Ezután előveszek egy jól átmosott befőttesüveget (előre belepróbáltam a citromokat, hogy mind beleférjen, de ne is maradjon hely). Az üveg…

…ami összetartja (félbe is jó, úgy több fér az üvegbe). Ezután előveszek egy jól átmosott befőttesüveget (előre belepróbáltam a citromokat, hogy mind beleférjen, de ne is maradjon hely). Az üveg…
…idején el kell kezdeni az agglegény kompót készítését, és késő őszig folyamatosan adunk majd hozzá más gyümölcsöt. Egy nagy üvegben (kb. ötliteres) egyenlő mennyiségű gyümölcsöt és rá cukrot rétegezünk, minden…
…egy csavaros tetejű üvegbe vagy shakerbe tesszük, adunk hozzá még narancslevet, majd a lé mennyiségétő függően 2-3 evőkanál étkezési keményítőt. Jól összerázzuk, majd a már puha gyümölcsös csirkéhez öntjük. Kevergetés…
…kevergetés mellett lassan beleöntjük a vodkát is. Üvegbe töltjük és lezárjuk. Kb. 3-4 hétig árnyékos, hűvös helyen érleljük, hetente alaposan felrázogatjuk. Fogyasztáskor – aki nem szereti benne a gyümölcsdarabkákat –…
…sárgáját a cukor másik felével és a kakaóval simára keverjük. A felforralt és kihűtött tejet apránként a kakaós masszához adjuk, majd mikor teljesen kihűlt, hozzáadjuk a szeszt. Sötét üvegbe töltjük,…
…szűrni!) Üvegbe töltve 1-2 hétig állni hagyjuk, közben párszor felrázzuk. Megjegyzés: Finomabb, mint a bolti likőr. Csak a hűtések miatt ilyen hosszú az elkészítési idő. A receptet Úrhida küldte. Köszönjük!…
…a sós lével együtt kiforrázott üvegekbe teszem. A salátaléhez a vizet, az ecetet és a fûszereket együtt felforralom, majd a tûzrõl levéve belekeverem a tartósítószert, és az üvegbe öntöm. Forrón…
…lapos teáskanál szódabikarbóna 2 teáskanál sikér (elhagyható) 1-2 teáskanál barnacukor vagy méz 1-1 evőkanál durvára őrölt mag ízlés szerint (lenmag, szezámmag, napraforgómag, tökmag) Elkészítés: A rozskovász készítése: egy befőttes üvegbe…
…A forró pépet tiszta üvegbe öntjük, és gondosan lezárjuk. Így tesszük bele egy főzőedénybe, és hevítjük 100 fokig. Ekkor levesszük a tűzről, és hagyjuk kihűlni. Nem szabad azonnal felbontani, mert…
…le hütőm és hozzá adom az ecetet.Hagymát,virslit üvegbe teszem és rá önt a lét ,le zárom.Egy hét múlva fogyasztható. Hütőben tárolandó. Tanácsok: Mi 2-3 nap múlv már meg szoktuk kezdeni.1,5…