Csokis csillagok

…közben a formát gyakran merítsük vízbe, majd csöpögtessük le. A csillagokat szorosan egymás mellé, sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 160 fokra előmelegített sütőben 15 perc alatt megsütjük. Sütőrácson hagyjuk kihűlni….

Zabkorpa galuska húslevesbe

Hozzávalók: 50 g zabkorpa 1 db tojás 5 csepp olaj só, bors (ízlés szerint) Elkészítés: Gyakorlatilag pont úgy készül, mint a grízgaluska. A tojást elkeverem a sóval, borssal, olajjal és…

Tárkonyos házinyúlragu

…csokor petrezselyemzöld só őrölt feketebors tárkony Elkészítés: A megtisztított házinyúl combját, lapockáját, gerincét közepes darabokra vágom. Serpenyőben kevés olajat hevítek, beleteszem a húst, sóval, törött borssal fűszerezem és gyakori keverés…

Chilis rizsgolyók

…evőkanál reszelt sajt, 2 tojás, 12,5 dkg mozzarella sajt, 10 dkg zsemlemorzsa, olaj a sütéshez. Elkészítés: Forró olajban fonnyasszuk 2-3 percig a finomra vágott hagymát. Keverjük bele a rizst és…

Reszelt almás

…Durvára darabolt dióval kissé megszórjuk a tetejét. 200 C-on fél óráig sütjük, illetve figyeljük a színét hogyan pirul. Gyakorlati tapasztalatom ebben az esetben: kissé lágy lett a tésztám nehezen bírtam…

Berlini sütemény

…és készre sütjük. Megjegyzés: Még a nagymamám sütötte gyerekkorunkban, nagyon finom. Nekem a legnehezebb részét a tészta félig megsütése jelentette, de gyakorlat teszi a mestert. A receptet Pannamari684 küldte. Köszönjük!…

Zöldséges spagetti 2

Hozzávalók: 25 dkg spagetti 20 dkg rgarépa 30 dkg szárzeller 20 dkg karalábé 1 fej vöröshagyma 1 gerezd fokhagyma 4 ek. margarin (pl.Rama) 1,5 dl tejszín 1 dl zöldségleves, kockából…

Krumplis lepény

…áttört fokhagymát és a krumplit, majd élénk tűzön, gyakran megkeverve kissé megpirítjuk. A tojásokat tálkába ütjük, ízlés szerint sóval, borssal, őrölt szerecsendióval és a provánszi fűszerkeverékkel ízesítjük, villával felverjük. A…

Májgombóc picit másképp

…és annyi lisztet, hogy ragadós maradjon, de lehessen belőle gombócokat formázni. Pici gombóckákat gyártasz, és a levesbe dobálod. 10 perc alatt megfől, és a citromfűtől-bazsalikomtól nagyon finom íze lesz:) Elkészítési…

Gibannyica (szerb rétes)

…Kivesszük, kicsit hűlni hagyjuk, majd kockára vágjuk. Megjegyzés: A tépkedés egy kicsit soká tart, de ez az étel sajátossága. Előételnek kitűnő. A receptet beküldte: rohangya Hasonló kategóriák kakaós rétes réteslapból…