Búvártúrós

…a tésztára kis halmokat rakunk belőle. A túró sütés közben belemerül a tésztába, innen kapta a süti a nevét. Előmelegített sütőben kb. 30 percig 200 fokon sütjük. Én 30×35 cm-es…

Reform piskótatekercs

…levének és héjának a felét, belekaparom a vaníliát. Keverés közben beleszitálom apránként a lisztes sütőport és a keményítőt. A fehérjét kemény habbá verem, először az 1/3-ával gyors mozdulatokkal fellazítom a…

Sült bárány

…lábszárcsontot levágjuk, és a húst éles késsel beirdaljuk. Két ág rozmaring leveleit a fokhagymával és az apróra vágott szalonnával pépesítjük. A masszát sózzuk, borsozzuk, és alaposan bedörzsöljük vele a báránycombot….

Túrós almás szelet

…főzzük. Az almát lecsöpögtetjük és hagyjuk kihűlni. Az egyik lapot egy tálcára tesszük, és ráhelyezzük az almagerezdeket úgy, hogy a domború felük lefelé nézzen. A lekvárt belecsurgatjuk az almadarabok mélyedéseibe….

Kókusz-kocka

…sűrű krémmé főzzük. Hűlni hagyjuk, végül a margarint apránként beledolgozzuk. Következik a sütemény összeállítása. A krém nagyobb részét a kókuszos tésztára kenjük, erre kerül a barna tészta, amelyet a maradék…

Csudakalács

…élesztőt szétmorzsolva, szórjunk rá pici cukrot, öntsünk rá kb. 3 cl tejet és egy kis lisztet húzzunk rá. Amíg az élesztő kel, a tejfölbe tegyük bele a sót, a tojást…

Tejszínes, ribizlis túrótorta

…a tejszín, a tojásokat, a cukrost és a vaníliás cukrot. Ha van, reszelek hozzá egy kis citromhéjat is. Következő lépés a tészta elkészítése. Fontos, hogy a hozzávalók szoba-hőmérsékletűek legyenek. A…

Szilvás lepény morzsolt tésztával

…elvegyítjük. A cukrot, a van. cukrot, sót, tojást, tejet és vajat vagy margarint vagy sütőmargarint hozzáadjuk. Sima tésztává dolgozzuk, és meleg helyen addig kelesztjük, amíg megnő. A tetejéhez a szilvát…

Sonkás-tarjás batyu

…alatt megkelesztjük, ezalatt elkészítjük a tölteléket. A tarját a szalonnával meg a sajttal együtt finomra daráljuk (vagy apróra vágjuk). A margarinnal, a tejföllel meg a tojások sárgájával összekeverjük, megborsozzuk. A…

Bögrés csokitorta

…keverjük, a cukrot hozzáadva krémessé dolgozzuk. Egyenként beletesszük a tojásokat és az 1 tojássárgát. A sütőporral elkevert lisztet, és a csokis tejet váltakozva adjuk a tésztához, s folyamatosan kevergetve összedolgozzuk….