Egy tojásos torta

…a többi anyag hozzáadásával a tésztát jól meggyúrjuk. Három lapot sütünk belőle. A töltelékhez a cukrot világosbarnára pirítjuk, fél dl vízzel és 2 dl tejjel felhígítjuk. A lisztet a többi…

Babatorta

…vagyunk a lapokkal, mindkét lapot három egyenlő részre vágjuk. Elkészítjük a krémet: fél liter tejben megfőzzük a 4 púpozott evők. lisztet, majd kihűtjük. 60 dkg vajat vagy sütőmargarint habosra keverünk…

Bonbonos torta

…borítjuk. Ha kihűlt, vízszintesen három lapra vágjuk. A zselatint az 50 ml vízben oldódásig melegítjük, és hűlni hagyjuk. A tejszínt a cukorral és a vanillincukorral kemény habbá verjük, végül hozzákeverjük…

Sárga- és őszibarack dzsem

…szükségünk. Az üvegeket kimossuk, és hagyjuk lecsepegni. A gyümölcsöket nagy fazékban összekeverjük a zselírozó cukorral. Folyamatos kevergetés mellett erős tűzön felforraljuk, három percig állandóan kevergetve rotyogtatva főzzük, majd levesszük a…

Sólet

…a gerslit. Felengedjük vízzel, úgy, hogy ellepje. Óvatosan sózzuk, mert a füstölt hús is sós. Három órán át főzzük lassú tűzön, majd tegyük sütőbe, és öt órán át kis lángon…

Színes jégbomba

…ananászkonzerv 5 dl tejszín Elkészítés Az ananászkarikákat apróra összevágom, összekeverem a kristálycukorral, és öt percig főzöm. A tejszínt a porcukorral kemény habbá verem, összekeverem a vízben felfőzött zselatinnal, és három

Mézes lap

…ezeket 5 percig gőz felett keverjük. Ehhez hozzáadunk 40 dkg lisztet, 1 kávéskanál szódabikarbónát, és három lapot sütünk. Krém: 20 dkg margarin, 20 dkg porcukor ezeket habosra keverjük. 0.5 liter…

Háromszínű szelet

…fokra előmelegítjük. A tésztát három részre osztva 30×25 cm nagyságú lapokká nyújtjuk. Tepsi hátára fektetve, egymás után megsütjük. A krémhez 3-3 dl tejjel megfőzzük a pudingokat, hagyjuk hűlni, különben nem…

Lecsósaláta

…a saját levében üvegesre párolom. Hozzáadom a közben megmosott, nyolcadokra vágott paradicsomot, valamint a zúzott fokhagymát. Ezután három-négy percig párolom. A lángot lezárva alatta, beleszórom a borsot és jól összekeverem….

Sárga-és őszibarack dzsem

…szükségünk. Az üvegeket kimossuk, és hagyjuk lecsepegni. A gyümölcsöket nagy fazékban összekeverjük a zselírozó cukorral. Folyamatos kevergetés mellett erős tűzön felforraljuk, három percig állandóan kevergetve rotyogtatva főzzük, majd levesszük a…