Rozsláng kenyér

…másfél órán át kelesztjük. A megkelt tésztát kétfelé vesszük, rétesliszttel megszórt deszkán mindkettőből hosszúkás veknit formázunk, újabb 1-1 és negyed órán át kelesztjük két, konyharuhával bélelt (püspök)kenyérformában. Tepsire borítjuk a…

Fantázia batyu

…nagyon vékonyra szelem, a krumplit uborkaszeletelővel gyalulom le. Csak annyi hozzávalót teszek hozzá, hogy a felső fóliát ráhajtva, a két fólia élét hajtogatással légmentesen le tudjam zárni. Ezután serpenyőbe teszem…

Zöldhagymás gombaleves

…karikákra vágott sárgarépát. Amikor a répa már megszínezi az olajat, de még nem pirul, két kanál lisztet szórok rá, pirítom. Felengedem vízzel, sózom, majd barnarizst szórok bele. (Mennyisége ízlésfüggő, ki…

Sárgabarackos joghurttorta

…világossárga színű krémet kapunk. Ezután hozzákeverjük a joghurtot. A kilenc levél zselatint lecsepegtetjük, és előírás szerint feloldjuk, majd két evőkanálnyi joghurtkrémet hozzákeverünk, és az így elkészített keveréket a joghurtkrémhez adjuk….

Jin-jang torta

…meg. A tortát bevonjuk úgy, hogy hullámvonal felezze a két színű krémet. A két félre az ellenkező színű podingból pöttyöt rajzolunk (én pogácsaszaggatóba töltöttem). Megjegyzés: A receptet és a fotót…

Tarka pite

…2 dkg kakaó 2 csomag vaníliás cukor A mázhoz: 3 tojásfehérje 1/2 citrom leve 9 evőkanál cukor Elkészítés: Az első tészta hozzávalóit jól összegyúrjuk, majd két cipóra osztjuk, egyenként kisodorjuk…

Krémes VII.

…20 dkg porcukor 1,2 liter víz Elkészítés: A tészta alapanyagait összedolgozzuk, két egyforma cipót készítünk, és hűtőbe tesszük akár 1-2 órára is, mert könnyebb vele dolgozni a nyújtásnál. Olyan nagy…

Diós és mákos tekercs /bejgli/

…2 dl tejjel összegyúrjuk, simára kidolgozzuk, és 4 részre osztjuk. A tésztát letakajuk, kb. 1/2 óra hosszat hűvös helyen pihentetjük. Majd lisztezett deszkán vékonyra kisodorjuk, kettőt dióval, kettőt mákkal megtöltünk,…

Manul féle szegényes burgonyaleves gazdagon

…burgonyát megpucolom és felkockázom. A kolozsvári szalonnát vékonyan felszeletelem,zsírját kisütöm majd és kiszedem a szalonnákat.Két kanál liszttel rántást készítek,belerakom a pirospaprikát,felengedem annyi vízzel,hogy bőven ellepje a kockára vágott burgonyát.Sózom és…

Méteres kalács

két evőkanál kakaót, és egy evőkanál meleg vizet keverünk. Két nagy, (28 cm hosszú), kikent őzgerincforma közül az egyikbe a sárga, a másikba a barna tésztát öntjük, és előmelegített forró…