Diós darázsfészek
…hosszabbik oldalától kezdve feltekerjük, majd az így kapott rudat 1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Tortaformába helyezzük a csigákat egymás mellé. Előmelegített sütőbe tesszük, 15 perc után 2 dl langyos, cukros tejjel…

…hosszabbik oldalától kezdve feltekerjük, majd az így kapott rudat 1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Tortaformába helyezzük a csigákat egymás mellé. Előmelegített sütőbe tesszük, 15 perc után 2 dl langyos, cukros tejjel…
…beáztatott, kifacsart zsemléből, a húsból, a tojásból, reszelt hagymából és fokhagymából, valamint a tojásból fasírtmasszát csinálunk, sóval és borssal ízesítjük. A paprikákat félbevágjuk, eltávolítjuk a magházat, és megtöltjük a fasírttal….
…de még nagyobb darabok is maradnak benne. A tejjel simára keverjük a pudingport, és állandó keverés mellett az almához csorgatjuk. Pár percig főzzük, hogy kicsit besűrűsödjön. Tanácsok: Sült húsok mellé…
…ezt ráöntheted a tetejére.Vaj darabkákat is dobálj még rá!Lefedve vagy fóliázva süsd kb egy órát,anélkül még negyed órát,hogy a teteje is piruljon.Kész is!nem kell semmi mellé! Tanácsok: Finoman sózz minden…
…a vendégeknek, mert összezúzzák a halat. Óvatosan szedjük ki fehér leveses tálba a halászlevet, és másik tálra a halszeleteket gusztusosan egymás mellé fektetve. Így tálaljuk. A halászlé főzés közben kérjük…
…megpuhuljon. Ha megpuhult, a reszelt sajtot beleteszem, ezt is elkeverem. Hagyom pár percig rotyogni, közben kevergetem. A husikat egy tűzálló tálba beleteszem egymás mellé, és rákanalazom a paradicsomos masszát. Betolom…
…masszához hozzáadjuk a vajat vagy sütőmargarint, kevés rumot, vagy rumaromát, és jól átkeverjük. Az elkészített anyagból cukrozott gyümölccsel töltött apró golyókat készítünk, megforgatjuk kókuszreszelékben, és tálon egymás mellé rakva kínáljuk….
…főzzük. Hozzáadjuk a vaníliás cukrot és ha langyosra hűlt, belekeverjük az előzőleg habosra kevert vajat vagy sütőmargarint. Az egyik kakaós lapra rákenjük a főzött krém felét és egymás mellé rárakjuk…
…1-1 virslit göngyölünk, és a tészta 2 végét is benyomkodjuk. Egy tepsit kizsírozunk vagy kisütőmargarinozunk. A virsliket a tészta hajtott felével lefelé, egymás mellé fektetjük. Forró sütőben kb. 25 percig…
…egyszerű köret, melynek receptjét Andi barátnőmtől hallottam, így róla neveztem el. Rántott, sült húsok, zöldségek mellé egyaránt ideális. A receptet Cz. Móni küldte. Köszönjük! Hasonló kategóriák andi konyhaja receptek doublescm…