Velencei halászlé

…és hűvös helyen tartjuk a felhasználásig. 4. Egy nagy lábasban feltesszük főni az alaplének való fejeket, farkakat, uszonyokat a 2 keszeggel és a kárásszal. Hozzáadunk 2-3 halászlé leveskockát, 2 evőkanál…

Mézes-szezámmagos lapocskák

Hozzávalók: 1 narancs 45 dkg méz 45 dkg szezámmag 1,75 dl víz 6 dkg mandula (őrölt) Elkészítés: A narancs héjának felét lereszeljük, a többit kis kockákra vágjuk. Mély lábasban meglangyosítjuk…

Csokoládés szelet

…20 dkg keserű csokoládé 6 evőkanál víz 3 evőkanál tejszín 1 evőkanál hideg vaj Elkészítés: 1.) Kivajazunk egy kicsi (32 x 20 cm) tepsit. 2.) Egy lábasban a csokoládét a…

Francia krémes

…A mázhoz: 20 dkg cukorból, kb. 5 dkg-át lábasban megolvasztottam, karamellizáltam, majd amikor már szép barna volt, adtam hozzá 15 evőkanál tejet, a tejbe a kemény karamell elolvadt. Ezután hozzáadtam…

Pékperec – képpel

…jól eldolgozzuk, kis cipókat formálunk és kelni hagyjuk, majd pereceket formálunk belőle. Széles lábasban vizet forralunk, s annyi perecet teszünk bele, amennyi kényelmesen elfér. Ha a perecek feljönnek a víz…

Fényezett sonka

…összekeverjük a hozzávalókat egy kisebb lábasban, majd állandó kevergetés mellett takaréklángon addig főzzük, amíg a dzsem megolvad. Vigyázzunk, nehogy felforrjon. A sütőt 180 C-fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. Bőrözzük le…

Csoki és vaniliás puding diétásan

Hozzávalók: 1 evőkanál étkezési keményítő 4 evőkanál kakaó kb. 20 szem édeske 1 liter tej 2db. tojás Elkészítés: A tojást a kakaóval kicsit kikeverem egy lábasban, amiben főzni lehet a…

Hamuzsák (Torockói süti)

…Égetett timsót úgy kell készíteni, hogy a patikában vásárolt timsót lábasban a tűzhelyen kell melegíteni, folyamatosan kevergetve. Először folyós lesz, mint a méz, majd elkezd darabosodni. Ezeket a darabokat szét…

Tejben sült csirke

…Magas falu lábasban 12,5 dkg vaj és egy kis olívaolaj keverékében elősütjük a tűzhelyen, hogy minden oldala szép piros legyen. A vajat leöntjük a csirkéről. Mellédobjuk az egész, pucolt fokhagymákat….

Könnyű epertorta

…a zselatint 5 percig hideg vízben áztatjuk, kinyomkodjuk, majd a citrom levével egy lábasban felfőzzük. Az eperpürét kanalanként a folyékony zselatinhoz adjuk, a tűzről levéve megkeverjük, majd hűlni hagyjuk, és…