Sertésszelet tejszínes-boros mártásban

…feketebors Elkészítés: A hússzeleteket kivertegetjük, a széleit bevagdossuk, és a felforrósitott vajban mindkét oldalukat pirosra sütjük, majd kivesszük. A megmaradt zsiradékba beletesszük az apróra vagdalt hagymát, pár percig pároljuk, megpaprikázzuk,…

Vadas marha (ahogy Tibor édesanyja csinálja)

…naponta legalább kétszer megforgatjuk. kor a húst kivesszük a pácból, megtűzdeljük a vékony csíkokra vágott szalonnával. Zsírral bekenjük, és tepsiben félig megsütjük. Ekkor ráhalmozzuk a zöldségeket a pácléből, ügyeljünk arra,…

Körtelegyezős torta

…sütőmargarint, majd 2 cent narancslikőrt adunk hozzá. Amikor a krém teljesen kihűlt, a tortába töltjük. Négy közepes, érett körtét megmosunk, szárazra töröljük, majd az egyiknek a magházát kiszúróval kivesszük. A…

Sütőtökös pite

…kibélelünk sütőpapírral. A tésztát a hűtőből kivéve két felé vesszük, majd mindkettőt vékonyra kinyújtjuk. Ezután az egyik felét a tepsiben a sütőpapírra tesszük, majd erre a tölteléket, amit egyenletesen szétkenünk….

Sonkás tojástekercs – képpel

…a tejföllel és egy kanál reszelt sajttal. Kivesszük a forró tepsit, beleöntjük a masszát és 10 percre visszatesszük a sütőbe. Onnan kivéve deszkára tesszük, kivesszük fóliástól a tepsiből a rántottát,…

Körtés-máktorta

…főzzük benne. Kidobjuk a fűszereket, és 24 szép szelet körte kivételével a többit kiszedjük. A sütőt 180 fokra (gázsütő 2. fokozat) előmelegítjük. Kivajazunk egy 26 cm átmérőjű kapcsos tortaformát, belenyomkodjuk…

Zsemle

…Enyhén olajozott nagyobb tepsibe teszünk 3×4 zsemlét úgy, hogy maradjon hely a növekedéshez. Betesszük a sütőbe 50 percre kelni. Ha letelt az idő, kivesszük a sütőből a tepsit, ekkorra már…

Mézeskalácsház

…sablonból megtervezzük, majd kivágjuk. A tésztát ha kihűlt, vékonyra kinyújtjuk, és a sablonnal körben kivágjuk a formákat. Előmelegített sütőben világosra sütjük. Ha a formák kihűltek olvasztott cukorral összeragasztjuk. Gyorsan kell…

Túrós gyümölcsbomba Anikó módra

…sütőben 15-20 perc alatt 180 fokon megsütöm (Mikor már pirul, azonnal kiszedhető). Mikor kiveszem a sütőböl a kész tésztát, azonnal meglisztezem egy kicsit és felcsavarom egy ronggyal. Ha már kihűlt,…

Hátszín erdei gombás szósszal

Hozzávalók: marha hátszín szárított erdei gombák (pl. rókagomba, vargánya, galambgomba, fekete trombitagomba…) szalonna só bors vörösbor liszt olaj vaj Elkészítés: A marhaszeleteket enyhén kiverjük úgy, hogy előtte durvára darált borssal…