Gyümölcskenyér

…12 dkg mazsola 8 dkg szárított sárgabarack Elkészítés: Vajat cukorral, vaníliás cukorral, tojásokkal, aromával, sóval, liszttel, sütõporral és a tejjel elkeverjük. A tésztába óvatosan belekeverjük a mazsolát és a sárgabarackot….

Francia krémes

…tej 3 slág 5 dkg csokoládé Elkészítés: 6 tojássárgáját kikeverjük 1 egész tojással, 3 kanál cukorral, 3 kanál liszttel, 1 sütőporral és 2 kanál olajjal. Margarinozott,lisztezett tepsziben sütjük tűpróbáig. A…

Tarhonya

Hozzávalók: 1 tojás 1 csésze liszt só kevés víz 2 kanál olaj 2 dl húsleves Elkészítés: A tojást a liszttel, sóval, kevés vízzel kemény tésztává gyúrjuk. Deszkán éles késsel apróra…

Tejfölös karfiolleves

…edényben összekeverjük a liszttel, majd a leveshez adjuk. Megvárjuk, hogy felfőjön a víz, utána még ízlés szerint lehet tenni bele fűszereket, de borsot semmiképp! Megjegyzés: A receptet Enikő_b küldte. Köszönjük!…

Spagetti sajtkrémes rákszósszal

…sajtkrémet. Ízlés szerint sózom, borsozom. Néhány percig párolom, majd hozzáadom az apróra vágott fokhagymát, és még egyet forralok rajta. Amennyiben szükséges, egy kevés liszttel sűrítem a mártást, majd hozzáöntöm a…

Kakaós-mandulás körtetorta

…cipót formálunk belőle, és fóliával letakarva fél órára hűtőbe tesszük. Közben elkészítjük a tölteléket. A mandulát finomra daráljuk, összekeverjük a citrom héjával, a kakaóporral, vaníliás cukorral és a sütőporos liszttel….

Édes pogácsa feketeszeder dzsemmel

…cukor 1 kisebb citrom Elkészítés: A pogácsához a vajat a liszttel elmorzsoljuk, és ráöntjük a tojás és a tej keverékét. Ősszegyúrjuk, pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk, felvert tojással megkenjük, de vigyázzunk, nehogy lefolyjon,…

Csányi szelet

…a liszttel lassú tűzön péppé főzzük, majd kihűtjük. A margarint a cukorral és a vaníliás cukorral habosra keverjük, majd a kihűlt tejpépet kanalanként hozzáadjuk. Ezzel a krémmel kenjük meg a…

Barackos torta II.

…dkg kristálycukor 6 tojásfehérje 60 dkg érett sárgabarack 10 dkg baracklekvár Elkészítés: 1. A lisztet összekeverjük az étkezési keményítővel. Egy közepes tortaformát vajjal kikenünk és liszttel megszórunk. A sütőt előmelegítjük….

Mézes pite

…Beletesszük a szódabikarbónát, a lisztet, a fűszereket, a reszelt citromhéjat és jól elkeverjük. A végén hozzáadjuk a felvert tojásfehérjéket is, Vajjal vagy sütőmargarinnal kikent, liszttel meghintett, kb 1 literes edénybe…