Somlói galuska szarvasgombával

…a forró tejhez, és sűrűre főzzük. A tojásfehérjét a maradék cukorral kemény habbá verjük, és óvatosan a forró pudinghoz keverjük. A piskótalapokat leszedjük a sütőpapírról. Alulra fektetjük a diósat, meglocsoljuk…

Vörösboros, erdei gombás tokány.

…csontlé maradékával felöntjük annyira, hogy a húst éppen hogy ellepje. Ízlés szerint fűszerezzük, de ne sózzuk. A majoránnából valamivel többet szórjunk bele. Ekkor hozzáadjuk a maradék póréhagymát, a zúzott fokhagymát,…

Csirkemájjal töltött káposztatekercs

…(ha van otthon maradék leves, abban főzve még jobb). Kiszedem és lecsöpögtetem a leveleket, ha túl nagyok, kettévágom. Egy-egy csirkemájat ráfektetek, és felcsavarom, mint a töltött káposztát. Hőálló tálba teszem…

Cseresznyés koszorú

…cseresznye felét, rásimítjuk a maradék tészta felét. Utána következik a maradék cseresznye, s végül az egészet befedjük az utolsó adag tésztával. A koszorút 180 fokra előmelegített sütőben kb 1 órát…

Kínai dobva-rázva sült csirke gombával és bambusszal

…csipet sóval, a csirkére öntöm. Forró olajon megpirítom a hagymát, a gyömbért és a fokhagymát, rádobom a húst, és fehéredésig sütöm. Kiszedem, a maradék olajon megpirítom a gombát és a…

Őszibarackos sertésszelet Anya módra

Hozzávalók: 8 szelet karaj 2-3 felezett konzerv őszibarack 3 evőkanál olaj 2 gerezd fokhagyma 1/2 deci tej 5 dkg reszelt trappista sajt maradék füstölt sonka só szerecsendió fehérbors Elkészítés: A…

Tejfölös ananásztorta

…fektetjük. A maradék tésztából hosszú csíkot nyújtunk, és a forma oldalát kibéleljük vele. A tojássárgáját a maradék cukorral és a citromhéjjal habosra keverjük, a lisztet és a tejfölt váltakozva a…

Brokkolis-gombás penne olaszosan

…alját kirakjuk egy réteg tésztával, utána következik a gomba, ismét tészta, majd a brokkolit a paradicsommal a tetejére halmozzuk, amit a maradék tésztával elfedünk. A rétegek közé fűszereket szórunk vegyesen,…

Almás zserbó

maradék tejjel összegyúrjuk, hogy jól nyújtható tésztát kapjunk. A tésztából három cipót formálunk, és egy órán át pihentetjük. Az almát megmossuk, meghámozzuk, és lereszeljük. Hozzáadjuk a porcukorral elkevert darált diót,…

Lusta asszony rétese

…tepsit. Az összekevert porcukros, lisztes keverék felét a tepsibe szórjuk, rámorzsoljuk a túrót, megszórjuk vaníliás cukorral és a mazsolával. Erre rászórjuk a maradék cukros lisztet, melynek tetejére rámorzsoljuk a maradék