Káposztás báránysült
…őrölt bors só Elkészítés: A hagymákat felkockázzuk, a zellert kis darabokra vágjuk. A káposzta torzsáját kivágjuk, külső leveleit leszedjük, majd a megmaradt részeket négyfelé vágjuk, és vékonyan felszeleteljük. A bárányhúst…

…őrölt bors só Elkészítés: A hagymákat felkockázzuk, a zellert kis darabokra vágjuk. A káposzta torzsáját kivágjuk, külső leveleit leszedjük, majd a megmaradt részeket négyfelé vágjuk, és vékonyan felszeleteljük. A bárányhúst…
…estéről megmaradt sültcsirkét apróra vágjuk az almával és az uborkával együtt. A tésztát kifőzzük, lehűtjük (ha azonnal szeretném tálalni, én hideg csapvízzel szoktam lehűteni a tésztaszűrőben). Mindent összekevünk egy salátás…
…állni hagyjuk, majd nagyon vékonyra kinyújtjuk. A megmaradt margarint megolvasztjuk és megkenjük vele a tésztát. Rátesszük a tölteléket, és óvatosan feltekerjük, 10-12 cm-es darabokra vágjuk, a felvert tojással megkenjük, megsütjük….
…A megmelegített lekvárt a torta szélére kenjük. A torta kivájt belsejét szétmorzsoljuk, kb. a felét a tortára szórjuk, a morzsát a szélén odanyomkodjuk. A tortát a megmaradt, félbevágott kókuszos golyókkal…
…fél dl tej 1 teáskanál zselatin kevés porcukor A sütőlemez kenéséhez margarin liszt Elkészítés A tojások sárgáját fehéredésig keverjük a porcukor felével. A tojásfehérjékből a megmaradt cukorral kemény habot verünk,…
…csirkemellet enyhén sózd meg, forgasd meg fahéjban, és olajon pirítsd meg. A megmaradt (sós, fahéjas) olajhoz add hozzá a tejszínt, 1 evőkanál cukrot, és melegítsd fel. Egy üvegedényben a csirkemell…
…Egy közepes tepsit kiolajozunk, lerakjuk a tészta felét, utána a csirkemellet és a gombát egyenletesen elosztjuk a tésztán. A brokkolimártás felét ráöntjük. A maradék tésztát is rátesszük, és a megmaradt…
Hozzávalók: 20 dkg sült hús (előző napról megmaradt) vagy párizsi, 1 kis doboz marhamájkrém, 3 kemény tojás, 1 dl tejföl, őrölt bors, 1 kiskanál ételízesítő por, 4 nagy paradicsompaprika, 1…
…A megmaradt vajat vagy sütőmargarint megolvasztjuk és bekenjük vele a tésztalapot. Ezután rátesszük a tölteléket, és óvatosan feltekerjük. A tekercset 10-12 centiméteres darabokra vágjuk. Kivajazott vagy kisütőmargarinozott sütőlapra tesszük, felvert…
…a beiglit. Ha ezzel is megvagyok éles késsel 2 centis szeletekre vágom. Az így kapott csigákat lisztezett, zsírozott vagy sütőmargarinozott tepsire teszem egymástól távolabb. Végül mindegyik tetejét megszórom a megmaradt…