Rakott csirkemáj

Hozzávalók:

  • 50 dkg csirkemáj
  • 80 dkg burgonya
  • 2 fej vöröshagyma
  • 15 dkg kockára vágott szalonna
  • ételízesítő
  • bors
  • esetleg fokhagymapor
  • fűszerkeverék ízlés szerint
  • olaj a tepsi kenéséhez
  • 1 dl tej
  • A tetejére :
  • 2 db tojás
  • 2 evőkanál liszt
  • 1 dl tej
  • 1/2 dl szóda

Elkészítés:

A csirkemájat megtisztítjuk, félbevágjuk, kb. 1/4 órára tejbe áztatjuk. Meghámozzuk a krumplit, a hagymát, utóbbit félkarikákra vágjuk. Egy közepes tepsit kikenünk olajjal, és a hajszálvékony szeletekre vágott krumpli felét elterítjük benne. Sózzuk, borsozzuk, majd rárétegezzük a lecsepegtetett májat, fűszerezzük. Ezután rászórjuk a szalonnát és a hagymát (a hagymát is sózhatjuk), és végül a krumpli másik felét, ugyanolyan vékony szeletekben. Tetejét sózzuk, borsozzuk, alufóliával lefedve, sütőben, közepes lángon addig sütjük, míg a krumpli megpuhul. Tojásból, tejből, lisztből és a szódából palacsintatésztához hasonló masszát keverünk, ízlés szerint fűszerezhetjük is. Ezzel leöntjük a krumpli tetejét, és alufólia nélkül addig sütjük tovább, míg egy kicsit megpirul a teteje. Kockákra vágva – esetleg kenyérrel, savanyúsággal – tálaljuk .

Megjegyzés:

Gyors és egyszerű, minden hozzávaló nyersen kerül bele, nem igényel hosszadalmas előkészületet.

A receptet Saad küldte. Köszönjük!