Rukkolasaláta pácolt gombafalatokkal

Hozzávalók:

  • 2 tojás
  • fehérbors
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 4 közepes paradicsom
  • 10 dkg rukkola
  • 2-3 evőkanál fehérborecet vagy citromlé
  • 1 kávéskanál csípős mustár
  • 1-2 csipet porcukor
  • 4 evőkanál olívaolaj
  • 25 dkg csiperkegomba

Elkészítés:

A tojásokat erősen sós vízben 8 percig főzzük, hideg vízbe merítve lehűtjük. A hagymát meghámozzuk, finomra vágjuk. A paradicsomot és a rukkolát megmossuk, a paradicsomot gerezdekre szeljük, a rukkolát kicentrifugázzuk vagy konyharuhával szárazra lapogatjuk, és lapos tálra terítjük.

Az öntethez a borecetben vagy citromlében simára keverjük a mustárt, a porcukrot, ízlés szerint sót és frissen őrölt borsot, majd apránként erőteljesen beledolgozzuk az olívaolajat, végül a hagymát. A gombát folyó víz alatt leöblítjük, vékonyan felszeleteljük, és azonnal beleforgatjuk az öntetbe, hogy meg ne barnuljon.

A tojásokat meghámozzuk, az egyiket elnegyedeljük, a másik sárgáját elmorzsoljuk, a fehérjét pedig felaprózzuk, és a rukkola tetejére szórjuk.

Közepére halmozzuk a gombát az öntettel együtt, szegélyét a paradicsom- és tojásgerezdekkel vidámítjuk, végül tetejére szórjuk a tojásmimózát (azaz az elmorzsolt vagy megreszelt tojássárgáját), és azonnal tálaljuk.

A szépség kedvéért csak az asztalnál keverjük össze. Friss kenyérrel, pirítóssal előételként vagy egytálsalátaként kínálhatjuk.

Megjegyzés:

A receptet Heli77 küldte. Köszönjük!