Gulyásleves másképpen

Hozzávalók:
50 dkg marhahús,
15 dkg vöröshagyma,
1 kg tisztított burgonya,
25 dkg zöldpaprika,
10 dkg paradicsom,
6 dkg zsír,
2 dkg pirospaprika,
1 gerezd fokhagyma,
köménymag,
só,
5 dkg tarhonya vagy csipetke.

Elkészítés:
A vöröshagymát vágjuk apróra, lassú tűzön fonnyasszuk meg a zsíron, majd szórjunk rá pirospaprikát, keverjük meg, s engedjük fel 2-3 kanál vízzel. Amikor a hagyma zsírjára pirult, tegyük bele a kis kockákra vágott apró húst, sózzuk meg, s néhányszor kevergetve lassan pirítsuk megint zsírjára. Ezután a húst – kevés vizet hozzáadva – rövid lében pároljuk, majdnem puhára, közben adjuk hozzá a pépszerűen finomra vágott fokhagymát és a köményt. Amikor a hús már majdnem puha, pirítsuk ismét zsírjára, adjuk hozzá a kis kockákra vágott burgonyát, s addig pirítsuk, amíg a krumpli üvegesedni kezd. Ekkor adjuk hozzá a karikára vágott zöldpaprikát, a paradicsomot, s öntsük fel 1.5-2.5 l vízzel.
Sózzuk, s főzzük, míg a krumpli is megpuhul. Az utolsó néhány percre tegyük bele a csipetkét, vagy tarhonyát, hogy az is puhára főjön.

A receptet beküldte: badonyimariaeva

Hasonló kategóriák

Hasonló receptek:

  1. GulyáslevesHozzávalók: 20 dkg marhalábszár, 4 dkg gomba, 3 dkg sárgarépa, 2 dkg hagyma, 5 dkg zeller, 1 dkg zeller, 1 dkg zöldpaprika, 2 dkg paradicsom, 1 gerezd fokhagyma, ételízesítő, pirospaprika,...
  2. Szarvaspörkölt háziasszony módraHozzávalók: 4 személyre 50 dkg szarvascomb, 20 dkg laskagomba, 1 fej vöröshagyma, 5 dl száraz vörösbor, só, kevés olaj, bors,rozmaring, zúzott fokhagyma Elkészítés: A húst a hártyától letisztítjuk,és apró kockákra...
  3. Vadas malaclevesHozzávalók: 40 dkg malachús 1 szál sárgarépa fél darab zellergumó 2 evőkanál mustár 1,5 dl tejföl 1 evőkanál liszt olaj babérlevél őrölt bors só Elkészítés: A póréhagymát vágjuk félbe, majd...
  4. Sajtos-brokkolis pulykaHozzávalók: 60-80 dkg pulykahús(én felsőcomból csinálom) 50 dkg brokkoli 3 gerezd fokhagyma petrezselyemzöld(egy csokor körül) 10-15 dkg füstölt szalonna 5 dkg vaj és liszt 6dl tej 1.5 dl tejszín 5-10...
  5. Spagetti gombás hússalHozzávalók: : 3 ek. olíva- vagy salátaolaj, 2 fej vöröshagyma apróra vágva, 1 késhegynyi cayenne-i bors, 1 mk. pirospaprika, 1 tcs. aprított gomba, törött bors, só, 1 kg apróra vágott...