Sonkás-sajtos kifli II.

Hozzávalók:

  • A tésztához:
  • 1 kg liszt
  • 5 dkg élesztő
  • pici cukor az élesztő felfuttatásához
  • 5 dl tej
  • 2 dl étolaj
  • 1 evőkanál 10%-os ecet
  • 1 evőkanál citromlé
  • fél marék só
  • A töltelékhez:
  • 25 dkg apróra vágott főtt sonka
  • 8 db nagyobb vagy 13 db kisebb kockasajt (csípőspaprikás vagy sonkás)
  • pici olaj a tepsi kikenéséhez
  • Valamint:
  • 1 db tojás a kiflik megkenéséhez
  • kevés sajt a tetejére

Elkészítés:

Az élesztőt kevés cukorral felfuttatjuk. A kelesztőtálba beletesszük a lisztet, a sót, az olajat, a citromlevet, az ecetet és a felfuttatott élesztőt, majd a kézmeleg tejjel jól kidolgozzuk. Akkor jó, ha már az edény falától elválik. Kb. 30-40 perc alatt duplájára kelesztjük, táblára borítjuk, majd 8 felé osztjuk.

Ezután a cipókat köralakúra kinyújtjuk, és 8 cikkre vágjuk, mintha pizzát szeletelnénk. Összesen 64 db kiflink lesz.

A cikkek szélesebb végére 1-1 teáskanálnyi apróra vágott sonkát és egy kisebb darab kockasajtot helyezünk, majd a két végét picit behajtva feltekerjük (így nem tud a sajt kifolyni a kifliből).

A tepsit megkenjünk vékonyan étolajjal, majd ráhelyezzük a kifliket. Megkenjük tojással, és sajtot hintünk a tetejére. (El is maradhat a sajt a tetejéről, de mutatósabb úgy.)

Meleg helyen fél órát kell pihennie még, majd 180 fokos sütőben megsütjük.

Megjegyzés:

A sonkát gyorsaprítóval vágtam nem túl apróra. Nagyobb lukú húsdarálóval is lehet, de fel is lehet kockázni. Ha apróbb, egyszerűbb vele bánni a feltekerésnél. Egy kockasajtot, ha kisebb súlyú, akkor 4-5 db kiflibe teszem, ha a nagyobb súlyút veszem, akkor azt 8 kiflibe osztom szét.

A receptet és a fotót Jabaki2 küldte. Köszönjük!